Ez az ajánló kissé rendhagyó, mert – mint azt a Google segítségével utólag megtudtam, – ennek a könyvnek (még) nem jelent meg magyar fordítása, de ettől függetlenül is akartam írni róla néhány sort, mert ha vannak köztetek olyanok, akik szoktak angolul is olvasni, akkor mindenképpen érdemes felvennetek a to-read listára!

A sztori alapja a szerző saját gyerekkora, elsősorban azt dolgozza fel, hogy milyen volt a nyolcvanas években, kistiniként megélni a Yorkshire Ripper álnevű sorozatgy*lkos ámokfutását.

A történet főszereplője (és az írónő alteregója) Miv megijed, amikor a környékükön történő események és az anyja betegsége miatt a családjában felmerül, hogy elköltöznek Yorkshire-ből.

Nem akarta hátrahagyni a megszokott életét és a legjobb barátnőjét, ezért azt találta ki, hogy a közvetlen környezetében elkezdi figyelni az emberek viselkedését és lejegyez mindent, ami egy kicsit is gyanúsnak tűnik, hátha pont az ő megfigyelései segítenek majd rács mögé juttatni a Rippert.

Habár akkoriban (a huszadik század második felében) a gyerekneveléssel kapcsolatban szinte már szállóigévé vált, hogy “children has to be seen, not heard”, avagy a gyerekeket látni és nem hallani kell, viszont a felnőttek arról hajlamosak voltak elfeledkezni, hogy attól, hogy csöndben vannak, szemeik és füleik nekik is vannak.

Miv az újkeletű érdeklődése miatt – mindössze 12 évesen – rengeteg olyan dologgal, gyarló emberi viselkedéssel és bűnnel találkozik, amikről az elkövetőik azt hiszik, hogy láthatatlanok és észrevehetetlenek, szimplán azért, mert alábecsülik a gyerekek figyelmét és értelmi képességeit.

Vagy csak túlzottan hozzászoktak a felnőttek félrenézős, “jobb, ha nem hozunk senkit kellemetlen helyzetbe” és “ami a négy fal között történik, az nem tartozik ránk” hozzáállásához, így bele sem gondolnak a gyerekek perspektívájába.

Számomra kimondottan érdekes volt Miv szemén keresztül nézni a r*sszizmust, a b*ntalmazást, a megcsalást vagy éppen a hom*fóbiát úgy, hogy még ő maga sem tudja, hogy pontosan mit kellene gondolnia; mit jelent, amit látott, de azt legbelül viszont egyértelműen érzi, hogy az ilyesmi nincs rendben.

Tanulságos szülőként belegondolni, hogy mennyi mindent látnak, hallanak és értenek – adott esetben félre – a gyerekeink, ha a periférián hagyjuk őket, mert túl körülményes lenne elmagyarázni nekik a történteket.

Nem akarok semmit lespoilerezni, de aki szeret angolul olvasni, annak mindenképpen ajánlom, hogy nézzen bele ebbe a könyvbe, nem fogja megbánni! 😉



Salty