
Ez a recept úgy született, hogy elfelejtettünk kenyeret venni és senkinek nem akaródzott visszamennie a boltba. A férjem már az alternatív vacsoraötleteket sorolta, amikor kitaláltam, hogy megpróbálnék úgy kenyeret sütni, hogy nem várom meg, amíg a tészta megkel, aztán meglátjuk mi lesz belőle.
Ha rossz, akkor még mindig lehet mást vacsorázni, de várjuk ki a végét! Aztán végül nem lett rossz! Sőt! 😁
Azóta már többször is megsütöttem és persze nem olyan levegős, mint a rendesen megkelt kenyér, viszont így is szuper finom – az egyetlen negatívuma, hogy 2 nap elteltével kissé rágós lesz az állaga, de akkor már lehet sütni a következő adagot!
Azonnali megoldásként szerintünk kifogástalan! 😉
Elkészítési idő: 30 perc
Hozzávalók:
– 430 g liszt
– 250 ml meleg víz
– 1 csomag instant élesztő
– 1 csapott evőkanál cukor
– 1 teáskanál só
– 30 ml olívaolaj
Elkészítés:
1. Melegítsük elő a sütőt 200 fokra és egy kenyérsütő formát kenjünk ki olajjal vagy vajjal.
2. A lisztet, az élesztőt, a cukrot és a sót mérjük ki egy tálba és keverjük el alaposan.
3. Fokozatosan adagoljuk hozzá a meleg vizet, amíg egy kissé ragacsos massza nem lesz belőle, majd adjuk hozzá az olajat is.
4. Gyúrjuk egynemű, homogén tésztává, majd tegyük félre nagyjából 4-5 percre pihenni.
5. Ha letelt az idő, olajozzuk be a kezeinket, tegyük át a tésztát a kenyérsütő formába és már mehet is a sütőbe.
6. Süssük készre ~20-25 perc alatt, majd rácsra téve hagyjuk kihűlni!

Air fryeres recepteknél láttam többször olyat a “kelesztés nélküli” akármiknél, hogy sütés elején bekerült 50-60 fokra pár percre a sütőbe a cucc. Lényegében szerintem ez gyorsított kelesztés. Rendes sütőben még nem próbáltam a dolgot, de egy próbát megérhet, ha gondolod, hátha akkor kevésbé lesz tömör. 😀
KedvelésKedvelik 1 személy
Tavaly a húsvéti kalácsnál csináltam így és tényleg jóval hamarabb megkel a tészta a melegtől – bár ez a kenyér nagyon finom kelesztés nélkül is, csak nem az a tipikus, levegős fehérkenyér lesz belőle. 🙂
Amúgy szárításra, aszalásra is jó ez a módszer, akkor fel lehet nyomni kb. 100 fokra is a sütőt, csak érdemes egy fakanállal kitámasztani az ajtót, hogy a nedvesség távozni tudjon. 🙂
KedvelésKedvelés