Az év utolsó napjaiban sokan vetemednek arra, hogy végiggondolják az elmúlt tizenkét hónapot, mennyire sikerült megvalósítani, amit tavaly szilveszterkor elképzeltek maguknak és milyen terveik vannak a következő időszakra.

Én már elég régen nem szálltam úgy igazán magamba, de most megteszem.

Először is: Mi a franc? Mikor lettem harminckét éves? Kétgyerekes családanya? Te jó ég, hová rohan az idő?

A nagyobbik lányom 2020-ban, a koronavírus-járvány kellős közepén született és onnantól kezdve évekig olyan érzésem volt, mintha valami tejszerű ködben élnénk az életünket.

Emlékszem, már félidős terhes voltam, amikor az akkori munkahelyemen a kollégákkal nézegettük az online „vírusos grafikonokat”, a főnökünk pedig csak mosolygott rajtunk, hogy mit foglalkozunk ennyit azzal, hogy mi történik Kínában… aztán öt hét múlva már mind kötelezően home office-ban dolgoztunk.

Néhány hónappal később pedig megérkezett az elsőszülöttünk és teljesen belesüppedtünk a ködbe.

Karanténban voltunk, minden újdonság volt és nagyjából semmi sem úgy történt, ahogy azt előre elképzeltem, de mentünk előre, egyik lábunkat tettük a másik után, mindig csak a következő feladatra koncentrálva.

Ahogy teltek a hónapok, egyre messzebb láttunk, a köd oszlani kezdett és dolgozni is visszamentem, de egy év elteltével már a kistesó gondolata foglalkoztatott minket.

Újra belevágtunk a babázásba és újra leszállt a köd is. Ezúttal sokkal sűrűbb volt, mint korábban, de legalább már tudtuk mivel állunk szemben.

Nagyon lassan telt az idő és szentül hittem, hogy ebben az életben már biztosan nem fogunk másfél óránál többet aludni egyben, de minden hónapfordulónál picit jobb lett a helyzet és amikor idén nyáron, a kisebbik lányom is elfújta a gyertyákat a második születésnapi tortáján – hosszú idő óta először – azt éreztem, hogy megérkeztünk.

Bár még mindig nagyon messze vagyunk attól, hogy többnyire önálló gyerekeink legyenek, de most úgy gondolom, hogy az igazán intenzív babázós időszak már mögöttünk van és már látjuk, hogy hol ér véget a köd.

Az elmúlt néhány hónapban már észrevehetően több időnk jut magunkra és egymásra is a férjemmel és összehasonlíthatatlanul könnyebb a gyerekeket terelgetni, mint egy éve ilyenkor.

Talán ennek köszönhető, hogy mindketten tele vagyunk tervekkel.

Egy halom különböző projektet tervezünk jövőre – kisebbeket és nagyobbakat, fontosakat és lazákat, hobbi jellegűeket és hasznosakat – aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz belőlük.

Én mindenesetre készen állok! Gyere 2026, már nagyon várunk!

Salty