Ma már Szenteste, én meg reggel öt óta (“Anyaa, ma már karácsony van! Keljünk fel gyorsan!”) úgy kóválygok a lakásban, mint egy négy napos vízihulla a kánikulában.

Másoknak is megvan az az érzés, amikor körbenéz otthon és annyi mindent kellene még elrendeznie, hogy az tűnik a legjobb megoldásnak, ha csak pizsamában leveti magát a kanapéra egy bögre kávéval és inkább nem csinál semmit.

Tele a szennyeskosár és a vasalnivaló is olyan régen gyűlik, hogy a kölkök szerintem már rég átnőtték a kupac alján lévő méreteket (legalább nem kell őket kivasalni!) és még csak a téli szünet harmadik napja van, de reggel már azt próbáltam kiguglizni, hogy hol lehet nagyker mennyiségben mosogatógéptablettát venni.

Nagyjából a hét végére saccolom, hogy a masina majd szépen kézenfogja a mosógépet és ketten együtt világgá mennek, hogy véget vessenek a keserű szolgasorsnak.

A gyerekek persze élvezik a nagy szabadságot, be vannak zsongva, egy kicsit talán túlságosan is.

A játékkonyhában folyamatos a sürgés-forgás, felváltva ajánlják fel, hogy csinálnak nekem ebédet, vacsorát, tízórait, amit csak akarok.

Rutinos szülők erre reagálva nem azt kérdezik, hogy “milyen ételek közül lehet választani?”, hanem azt, hogy “miből?”, mert most porszívóztam fel és aki a kinetikus homokot előveszi, azt a Jézuska kitagadja.

Igyekeznem kell, hogy pontosan ugyanannyi kanállal egyek mind a két gyurmalevesből, mert veszélyes üzem ez az anyaság, sosem lehet tudni, min fog kirobbani a balhé, pláne mióta tegnap végignéztem, ahogy összevesznek egy kiürült tojástartó dobozon. (Nyugi félbevágtam, fő az igazságosság meg a kompromisszum!)

A zsibogásuk kezd rám is átragadni és már nagyon várom az estét.

Várom, hogy lássam, ahogy a Nagy megint felveszi az ajándékosztó szerepét és a nyelvét kidugva koncentrál, hogy el tudja olvasni a címkékre írt neveket.

Idén szerintem már a Kicsinek sem a csomagolópapír és az üres kartondobozok lesznek a kedvenc ajándékai és mivel neki nem volt semmilyen különleges kívánsága, kíváncsi vagyok, hogy sikerült-e eltalálnunk, mi tetszik majd neki.

Pár cuccot még be kell csomagolnunk és nem ártana legalább minimálisan rendet tenni itthon, de jelen pillanatban semmi más nem érdekel.

Nincs hétfogásos menü és tízfajta aprósütemény, koszosak az ablakok és a szárítóból öltözködünk, de ami tényleg szükséges, az mind megvan.

A karácsonyfa lába alatt ott a négyezer kiborított legókocka, mert éppen állatkertet építünk, az asztalon a két közösen összerakott, sötétben világítós kirakó és még a nyuszis társast sem pakoltunk el a szőnyegről, de így van ez jól.

Magamat is emlékeztetnem kell arra, hogy a karácsony nem arról szól, hogy mindennek tökéletesnek kell lennie.

Mi szülők nyilván igyekszünk mindent megvalósítani, hogy az ünnepeket minél varázslatosabbá tegyük a gyerekeinknek, de higgyétek el, hogy őket szemernyit sem érdekli, hogy ki vannak-e mosva a függönyök vagy hogy idén megint kirepedt az a nyomorult bejgli.

Tíz-tizenöt-húsz év múlva nem erre fognak visszagondolni.

Ha meg véletlenül nincs meg a műfenyő összes darabja, legalább lesz belőle egy jó sztori! Na az tuti, hogy emlékezetes marad! 😉

Kellemes ünnepeket mindenkinek! ❤️

Salty