Hű basszus, én nem tudom, hogy mi a műfaja a mi családi életünknek, tragikomédia vagy szitkom, de ez már tényleg túlzás.

A hét elején még muszáj dolgoznom, csak holnap kezdem meg a szabimat, de mivel hétfőn és kedden is home office-ban vagyok, a gyerekek meg már itthon, muszáj volt kitalálni valami „időrabló” elfoglaltságot nekik.

Gondoltam, ez pont remek alkalom arra, hogy egy-két órán keresztül (haha) elpöcsöljenek a karácsonyfa díszítésével, én meg majd helyrehozom az általuk kreált művészi katasztrófát, amikor este elalszanak.

Egészen idén júniusig az ágyneműtartóban őrizgettük a jó kis műfenyőnket, de a nyár elején úgy döntöttünk, hogy kibérelünk egy garázst két utcával arrébb, hogy – tárolóhelyiség híján – ne a lakásunkat pakoljuk tele a téligumiktól kezdve, a babakocsikon át, egészen a teljes kempingfelszerelésig, mindennel.

Így esett, hogy a fenyő is kiköltözött a hálóból és a garázsban találta meg az új otthonát.

Tegnap reggel tettrekészen ébredtem (még mindig fűtött a sikerélmény, hogy be tudtam csomagolni azt a rohadék Barbie-autót) és gyorsan, mielőtt a munkaidőm elkezdődött volna, elszaladtunk a lányokkal a garázsba a fáért.

Bedobáltam a csomagtartóba minden „karácsonyosnak tűnő” motyót, az oda kipaterolt nagyobb díszeket és a fa bezacskózott darabjait is.

Hazafelé a kocsiban még egy kicsit meg is veregettem a saját vállamat, hogy „enyje Salty, mekkora király vagy, milyen fasza kis ötlet ez!” – a gyerekek majd szépen, békésen díszítik a fát, engem békén hagynak, tudok nyugiban dolgozni, kész főnyeremény!

Otthon aztán kiszedtük a fekete szemeteszsákokba beletaposott fát és kiterítettük a darabjait a nappaliban.

Hol a lába? Ennek nem három része volt véletlenül? Hát… van egy lyuk a középső darab tetején is, szóval oda még tuti bele kell dugni valamit. De mindegy, mert a talpa nélkül lábra se tudom állítani.

Ott állt (feküdt) ez a meggyötört kis drótbokor a szőnyegen és már azon gondolkodtam, hogy kihozom a díszeket és a lányok kezébe nyomom, hogy tegyenek belátásuk szerint, amikor eszembe jutott, hogy a férjemet még jó lenne megkérdezni a hiányzó részekkel kapcsolatban.

Írtam neki egy üzenetet, de mivel nem nem hiszek a csodákban (meg szerintem mi simán vagyunk annyira szerencsétlenek, hogy elhagyjuk egy műfenyő harmadát), fejben már különböző mentőmegoldásokon agyaltam.

Vegyek egy másikat? Vagy valahogy támasszam ki a lábát díszpárnákkal oszt’ hadd szóljon, maximum körberakom – a szintén a garázsban lakó és remélhetőleg még fizikailag is ott található – babakarámmal, hogy a kölkök ne rántsák magukra? Mert talp nélkül mégiscsak egyedül a Kisjézus lehellete tartaná függőleges helyzetben…

Időközben válaszolt a férjem, az nem lehet, hogy elvesztettük, majd ő elmegy meló után a garázsba és szétnéz, annak ott kell lenni, az nem létezik, hogy eltűnt.

Hát jó, ahogy gondolod, kedves.

Este át is ment a garázsba és azokat a kis műanyag biszbaszokat, amiket a fa törzsébe kell beleoktrojálni, meg is találta, halleluja, remek, de a csúcsa hol van?

Az nincs itt. Az ágyneműtartóban nincs? Nincs. Biztos? Biztos. Kétszer is kipakoltam.

Erre – most figyeljetek – mivel az nem lehetséges, hogy mi hagytuk el, bejelentette a megoldást:

EL-LOP-TÁK!

Amikor meghallotta, mit mondott és már nem csak a fejében létezett ez az elmélet, azért ő is elröhögte magát, mert baszki, a nullánál is kisebb esélye van annak, hogy valaki nyom nélkül betört(!) a garázsba, végignézett a több száz eurós bringákon meg a kempingfelszerelésen, köpött egyet, hogy „pfuj, mennyi értéktelen szarság!”, aztán meglátta a műfenyő különálló felső tizenöt százalékát és arra meg azt mondta, hogy „na anyukám, ez aztán igen!”

Vajon vannak olyan emberek, akiket ilyen tolvajlásra fel lehet bérelni? Egy haverom kérdi, mert nincs meg a karácsonyfájuk teteje.

Nem tudom mi lesz, lehet, hogy a kicsi, asztali fenyőnket gyorskötözővel felapplikálom a tetejére, de mindenesetre ma még kimegyek én is a garázsba és szétnézek még egyszer, hátha megtalálom.

A legrosszabb verzió valószínűleg az, hogy egy zöld, szőrös csonkagúlát fognak a lányok feldíszíteni.

De legalább remélhetőleg munkaidőben.

Salty