Visszatekintő azokra a napokra, amikor a Kicsit igyekeztem elválasztani, de igazából mehetne az “Anya trükkjei” rovatba is. Akik olvassák a heti naplót, még lehet, hogy emlékeznek a lentiekre. 😁

Ha erre a képre rápillantva egy trendi és praktikus női ruhadarabot láttok, aminek a legnagyobb előnye az, hogy ha felvesszük és a lábaink között összepatentoljuk, akkor télen sem fog fázni a vesénk, mert nem tud kicsúszni a nadrágból, akkor azt kell mondanom, hogy mindannyian tévedtek.

Ez nem egy női body, hanem egy anti-topless szoptatósgátló cicipáncél, kérem szépen!

Az a helyzet, hogy nekem van egy olyan szuper tulajdonságom, hogy éjjel, amikor alszom, akkor sem kapcsol ki teljesen az agyam, képes vagyok álmomban tenni-venni és a férjem esküszik rá, hogy a kapcsolatunk elején még full párbeszédeket is lefolytattam vele, hogy aztán reggel persze lópéniszre se emlékezzek.

Amikor rájött, hogy teljesen feleslegesen hiszi azt, hogy egy éber és épelméjű emberrel beszélget, azóta inkább békén hagy, de szerencsére ezt a remek képességemet a gyerekeink is örökölték, így azért nem marad dumcsipartner nélkül éjszakára.

Na most, a fentiekből következik, hogy én a kisbabás éveket is úgy toltam le, hogy éjszakánként nem igazán voltam 100%-ban magamnál és amikor a kisebbik lányom belekezdett a hosszú hónapokig tartó, óramű pontossággal, óránként érkező cici-áhítatba, akkor szerintem már az 50%-ot sem értem el.

Összeszámolni sem tudom, hányszor fordult elő, hogy reggel arra ébredtem, hogy kilógnak a különböző testrészeim (szám szerint kettő), mert éjszaka, a fáradtságtól öntudatlanul már megint kinyitottam az éjjel-nappali all-you-can-eat büfét és fogalmam sem volt róla, hogy ez mikor és hogyan történt.

Ezek a mellbevágó (pun intended) éjjelek ráadásul elég sokáig velünk maradtak, mert ugyan a méhem kis tejfétises gyümölcse már rég elhagyta a napközbeni szoptatást, de éjszakánként még mindig milliószor ébredt és a cumit, cumisüveget hiába dugdostam a szájába, már a feltételezéstől is berágott, hogy képes voltam azt hinni, hogy azoktól majd megnyugszik.

Így teltek a hetek, hónapok, aztán amikor húsz hónapos lett, arra jutottam, hogy na jó, most már frankón ki vagyok szipolyozva, a melleimhez képest egy kiürült tejeszacsi héliumos léggömb is lehetne és most már igazán szeretnék nyugodtan aludni – ez így nem mehet tovább, ideje őnagyságát elválasztanom.

Igen ám, de basszus, én reflexből szoptatok álmomban is! Sokra megyek vele, ha szépen eldöntöm, hogy mától bezárja kapuit a tejcsárda, ha aztán éjszaka meg kicsapom a kicsapnivalót!

Muszáj volt valami megoldást találni, ami kordában tart engem és a melleimet is. Az alap, hogy garbó vagy legalább magasnyakú cucc legyen, mert ott is ki tudnak bújni ezek a kis szemtelenek és persze az sem árt, ha hosszabb az ujja is, mert ugyan nem kocsányokon lógnak a bimbóim, de mégse bízzuk a véletlenre, nem igaz?

A láb közötti patentolós megoldás már a boltokat járva jutott eszembe, mert az összes eshetőség közül talán az a legveszélyesebb, ha felrántom az egészet a fenébe és rögtön licitre bocsátok mindent.

Így találtam rá a képen látható ruhadarabra és azt kell mondjam, hogy ezt egészen biztosan ezzel a céllal találták ki, ha már pisilni olyan körülményes benne.

A textil cicipáncél a feladatát tökéletesen ellátta és kettő éjszaka alatt gond nélkül, sikeresen elválasztódtunk egymástól a gyerekkel.

Azt hiszem, hogy ennél hatékonyabban már csak egy teljes testet fedő latexruha működött volna, de abban azért mégse aludni fekszik le az ember.

Salty