Szerintem az anyaság is egy spektrum. Van akinek nehezebb, van, akinek könnyebb.
Néhányaknak lazán, csípőből megy, kisujjból kirázzák a megfelelő reakciót minden helyzetre és hitelesen tudják azt a sokakat már-már őrületbe kergető, klisé megjegyzést kimondani, hogy ők az anyaságban teljesedtek ki igazán és minden másodpercet élveznek, amit a gyerekeikkel tölhetnek.
Ők azok, akik a spektrum felső határán lebegve élik az életüket, türelmesek, kiegyensúlyozottak és mindig mosolyognak, mert tényleg, őszintén úgy gondolják, hogy ez maga a földi paradicsom és soha, egyetlen pillanatra sem terhes számukra a gyereknevelés.
Őket követik azok a „középkategóriások”, akik többnyire élvezik az anyaságot, rengeteg örömet találnak a mindennapokban, de nem félnek kimondani, ha valami nehéz vagy megterhelő, mert semmi nem lehet mindig minden pillanatban tökéletes.
A skála másik végén pedig azok az anyák vannak, akik ugyan vállaltak gyereket, de azt vallják, hogy a családalapítással egy nő gyakorlatilag élve eltemeti magát, mert a gyereknevelés hálátlan, kizsigerelő és soha véget nem érő munka, ami tönkreteszi a nőket és még egy köszönömöt sem kapnak érte cserébe senkitől.
Én nem akarok azzal vitatkozni, hogy ki hogy éli meg a saját anyaságát, az érzései mindenkinek a sajátjai, sem elvitatni, sem validálni nem akarom őket, leginkább csak a jelenségre szeretném felhívni a figyelmet, hogy az utóbbi időben én azt vettem észre, hogy mindenhol csak az anyasági spektrum két szélével, a végletekkel találkozni.
Talán még mindig a szuperanyuk által megosztott tartalmak vannak többségben és tudom, hogy a készítőik sokszor tényleg csak segíteni szeretnének – edukációs céllal teszik közzé a cikkjeiket, videóikat, nem pedig kérkedni akarnak, de sokakban mégis elültetik az „én bezzeg nem vagyok ilyen jó anya” érzést.
Nem, nem azokra a már-már szatíraként is értelmezhető kisfilmekre gondolok, ahol anya, karjában a csecsemőjével, tökéletes frizurával és sminkben, virágos koktélruhában süti a házi kenyeret reggel hatkor, miközben mi földi halandók fél kiló szárazsamponnal a fejünkön tunkoljuk kávéba a csokis nápolyit, hanem az olyan tartalmakra, amik azokat a különböző módokat ecsetelik, ahogy visszafordíthatatlanul tönkreteheted a gyereked.
Ha nem hordozol, ha nem igény szerint szoptatsz, ha nem alszotok együtt, ha időnként lepasszolod a nagyszülőknek vagy bébiszitterre hagyod, ha nyáron beadod az ügyeletbe, ha engeded neki, hogy alkalmanként tévét nézzen vagy édességet egyen, ha néha felemeled a hangod, ha nem olvasol el minden nap legalább 5 mesét és nem énekelsz el minimum 8 gyerekdalt, akkor rosszul csinálod és megnyomorítod a gyereked.
Persze a legtöbbször ez nincs így kimondva, csak a másik oldalon ülő anya érzi úgy, hogy egyre több az elvárás, egyre több gyereknevelési irányzatnak kell megfelelni és már-már szégyelli magát, amiért néha idegesítőnek találja a saját dackorszakosát, hiszen másoknak az anyaság minden pillanata földöntúli öröm, ezért biztosan vele van a baj, amiért ő nem így gondolja.
Erre épít a spektum másik oldala, azok a nők, akik azt mondják, hogy le az elvárásokkal, le a megfelelési kényszerrel, ezek nélkül is éppen elég szívás a gyereknevelés, mert az anyák alapból a farok rosszabbik végére vannak száműzve, kihasználják őket, semmibe veszik a munkájukat és az egész úgy szar, ahogy van.
Én, két kicsi gyereket nevelve pedig úgy érzem, hogy a végletek között csapongunk és nem találjuk az egyensúlyt a két szélsőség között – legalábbis borzasztóan ritkán téma a középkategória.
Kell beszélni a nehézségekről, fontos, hogy ne csak a tökéletes szuperanya minta legyen kihangosítva, de azt sem tartom hosszú távon hasznosnak, amikor csak a negatívumokat emeljük ki, mert ha a tapasztalatlanabb, könnyebben befolyásolható nők folyton azt hallják, hogy az anyaság mennyire rettenetes, akkor előbb-utóbb ők is elhiszik, hogy ebben a világon semmi jó nincsen és akár évekre is bebetonozzák magukat az áldozatszerepbe.
Ami azért különösen veszélyes, mert ha „mindenki azt mondja, hogy szar”, akkor ez könnyen általános igazsággá, meggyőződéssé válhat és a víz alá került anyák ennek hatására meg sem próbálnak majd kiúszni a partra, változtatni a módszereiken, segíteni saját magukon, mert „mások is megmondták, hogy úgyse lesz soha jobb”, akkor minek erőlködjenek?
Jó anyának lenni nem csak egyféleképpen lehet és ahogy semmi másban sem, az anyaságban sem tud senki egyenletesen tökéletes teljesítményt nyújtani.
Lehet, hogy van, amikor órákig a tévé előtt ragad a gyerek és csak egy szelet (bolti) vajas kenyér a vacsora, de ezzel még talán nem okozunk visszafordíthatatlan traumát neki, ahogy az is teljesen rendben van, ha éppen az agyunkra megy a hisztiző kétévesünk vagy csak annyira túl vagyunk stimulálódva, hogy abban a pillanatban még a családtagjaink látványát sem bírjuk elviselni.
Szülőnek lenni nehéz és fáradtságos feladat, és sajnos a befektetett munkánk eredményét is csak évekkel később láthatjuk, de semmivel nem összehasonlítható érzés az, amikor látod azt a nemrég még magatehetetlen kisbabát egy értelmes és érdeklődő szuper kis krapekká cseperedni.
Ehhez pedig nem kell tökéletesnek lenned, mert a gyerek nem egy projekt, egy diplomamunka, amit folyamatosan javítgatni és csiszolni kell, a kezedből kiadott végeredmény akkor is lehet kivételes, ha nem alakult mindig, minden nap, minden pont úgy, ahogy eredetileg elképzelted.
Salty
ANYA, EZT NÉZD! 
Ti is írhatnátok hogy kivel mi van!
A poszt nagyon érdekes, ez a jelenség hogy középút kezd eltűnni és csak a szélsőségek jelennek meg, szerintem elég általános kezd lenni sajnos, politikától kezdve mindenfelé. Pedig gyereknevelés tekintetében a többség még mindig se nem szuperanya, se nem vérmes áldozat. Ami egyébként nekem nem tetszik, hogy rengeteg olyan kontent van, hogy “20 vallomás anyáktól akik megbánták hogy szültek”, “19 módja annak, hogy tönkretedd a gyerekedet”, “ne is álmodj szülésről amíg el nem töltöttél három évtizedet terápiában hogy minden gubancodat kisimogasd és össze nem szedtél annyi pénzt hogy mindent megadj a gyerekednek” stb. Nem tudom eldönteni hogy ez mennyire ragebait, vagy hogy mennyire gondolják komolyan, de ne már hogy arról szóljon minden hogy ne vállaljon senki se gyereket mert úgyis csak elbaszni lehet, inkább legyél childfree mert az menő és sok pénzed marad és még több időd amit eltölthetsz a telefonoddal a kezedbe ragadva.
Egyébként én boldogan jelentem, hogy a 16.5 éves fiam iszonyat cuki és kezd egészen felelősségteljes lenni és csak néha antiszoc. A majdnem 13 éves lány, hát ő épp átalakítás miatt inkább nem megközelíthető 😁 de tök jó dolgok érdeklik, szerintem rendben lesz ő is. Nagyon kíváncsi vagyok hogy milyen társaságba kerül.
KedvelésKedvelés
Facebookon írta valaki, hogy elment a gyereknevelés abba az irányba, hogy már minden egyes (akár jelentéktelen) szülői döntés is úgy van beállítva, hogy a gyerek egész életére kihat és megmásíthatatlan – pedig mind tudjuk, hogy nem ez a valóság.
(Nyilván nem verésre vagy ilyesmire gondolok, de az átlagszülő nem is ilyen dolgokat “ront el”, hanem többnyire olyasmiket, amiket azért helyre lehet hozni.)
KedvelésKedvelik 1 személy
Fú ez jó téma és jó látni benneteket. Kurvára hiányzik egyébként a BA mert egy csomó világmegváltó elmélkedés bennem ragad mostanában 🙁 meg hiányzik hogy minden hülyeséget kibeszéltünk. IRL más. Meg kivel mi lehet? Ha egyébként az én sorom érdekel valakit: kb ugyanaz, a nyár elrepült 😭 a lányom mindjárt kezdi a hatosztályost és épp az a téma, hogy feltétlenül akar okostelefont, érhető módon, biztos hogy mindenkinek lesz az osztályban. De a nyáron elolvasott legalább húsz könyvet és épp megőrül hogy szerezzem be az Eragon tetralógia utolsó részét, tök jó ízlése kezd lenni, leáldozott LL-nek, most rontsuk ezt el egy telefonnal?!
Én is sokat olvasok, ráfüggtem a Vinteden való könyvvásárlásra, épp az Onyx stormot falom 😍
Mindjárt íroka témához is.
KedvelésKedvelés
Nem feltétlenül rontja el a telefon, tiktokon is ott a booktok (instagram-bookstagram stbstb), már itthon is kőkemény piacformáló hatása van, sok a könyves tartalomgyártó. Meg ha felfedezi magának a wattpadot, fanfices világot… szóval ha akarja, lehet úgy alakítani ezt a szociális buborékot is, hogy értelmes dolgokkal (is) találkozzon. Vagy ott a Moly, mint könyves közösségi oldal, ha valamitől már függni kell. 😀
KedvelésKedvelik 1 személy
Nálunk kütyü sem kell a függéshez, megy ez a papír alapú könyvekkel is… 🙂
A tévhiedelemmel ellentétben a szemet ugyanúgy rontja a hagyományos könyv túlzásba vitt olvasása, mint a képernyő. 😦
KedvelésKedvelés
Én nagyon durván könyvfüggő voltam évekig (bár akkor még nem volt okostelefon), kicsit át is csúszott már egészségtelenbe, hogy wc-re, ebédelni, mindenhová az aktuális könyvvel mentem, fel se néztem órákig, éjjel titokban, zseblámpával olvastam a takaró alatt stb.
Most már jobban kordában tudom tartani, de még mindig az olvasás az egyetlen, ami úgy be tud szippantani, hogy se hall-se lát, csak tolom, amíg tart.
Sokat segít rajta a gyerekvállalás, már nem túl gyakran fordul elő, hogy egy ültő helyemben kiolvasok egy-egy regényt. 😁
KedvelésKedvelik 1 személy
Megnyugtat, hogy valószínűleg 10-15 év múlva már nem fognak elfeledkezni az összes kötelességükről, mert épp 123-adjára olvassák a kezükben lévő aktuális papírköteget… 😀
KedvelésKedvelés
Persze, de a figyelmet, koncentrációt nem rontja és az idegrendszert sem terheli túl, a képernyővel ellentétben.
KedvelésKedvelik 1 személy
Én rengeteget olvasok wattpad-en, meglepően jó cuccokat találni ott! Mondjuk az igazán jók nem ingyenesek, de nagyon minimális pénzt kérnek a szerzők értük, szóval abszolút megéri!
(Az meg külön jó, hogy az első 8-10 fejezet mindig ingyen van, így el tudod dönteni, hogy meg akarod-e venni a többit, nem “vakon” kell kifizetni.)
KedvelésKedvelés
Erről a mondatodról: “Ami azért különösen veszélyes, mert ha „mindenki azt mondja, hogy szar”, akkor ez könnyen általános igazsággá, meggyőződéssé válhat ” – jutott eszembe, hogy a minap mennyire megdöbbentem azon, hogy ez már meg is történt.
Egy filmsorozatot néztem – Mögöttem az élet /After Life/ – ami egy özvegyen maradt fickóról szól, aki képtelen feldolgozni a felesége halálát. A film egy pontján megkérdezik tőle, hogy gyerekük nem született? Erre valami olyasmit válaszol, hogy nem akartak gyereket, mert a gyerekek erőszakos kis szemetek.
Elkerekedtek rendesen a szemeim ettől a mondattól. Amikor én fiatal voltam, ha valakiknek nem volt gyerekük, akkor betegségre, meddőségre, örökletes hajlamra hivatkoztak, de ezt így kijelenteni senki sem akarta/merte/szégyellte volna.
Egyébként meg a posztoddal kapcsolatban én azt gondolom, hogy az anyaság is egy életfeladat. Nem menyország és nem pokol. A rettenetesen elhanyagoló anyákat/szülőket sokszor jobban istenítik felnőttként a gyerekeik, mint azokat, akik mindent igyekeznek a gyerekgondozásban/nevelésben “jól csinálni”. /Ezzel véletlenül sem azt mondom, hogy el kell hanyagolni a gyerekeket./
A közösségi platformokon terjedő egymás “oltogatásához” nem tudok hozzászólni, mert egyik felületen sem vagyok ott, mert sok szempontból nagyon károsnak tartom őket és időpocsékolásnak a nézegetésüket/követésüket.
KedvelésKedvelik 1 személy
Még valami eszembe jutott, talán jobban kapcsolódik a témához. Én a Bezzeganya fénykorában voltam csecsemős, kisgyerekes anyuka. Elképesztően pörgött az oldal, igazi magabiztos sztár kommentelőkkel. Jött valami téma, ami kapcsán brutál bezzegelés indult meg, mindenki tökéletesen tolta, a gyermekek még annál is hibátlanabbak voltak. Teljesen kétségbe estem. Mindenki cool, csak én vagyok ilyen nyomorult, hogy ezt a gyerek nevelést csak közép szerűen tolom??? Aztán jött a bio köles golyó. Mindenki babája csak azt ropogtatta , natürlich. És akkor megvilágosodtam: itt mindenki vetít. Tudom, lassú felfogású vagyok. De nekem ez kellett, hogy megértsem, az egész online duma csak kifelé mutató hazugság. Igazán felszabadító érzés volt.
KedvelésKedvelik 2 ember
Furcsa dolgokról irtok, kábé hetven százalékát nem értettem. Ez azért van mert egyáltalán nem használok semmi közösségi fórumot.
Szerintem az egyetlen szűrő ami ma működik, az emberi elme. Álljunk meg mindig egy percre, és nézzük meg, van erre nekem szükségem? Különösen az online térben. Ébreszt gondolatokat a bejegyzés vagy a videó? Ha igen, akkor nézzem. Ha nem és nem is szórakoztat akkor vessünk véget neki, menjünk tovább. Nem kötelező fogyasztani ezeket a tartalmakat, nem kell az AI t segítségül hívni, ha van más út is. Most kellett elvégeznem egy képzést a mesterséges intelligenciàròl, számomra ez volt az egyetlen tanulsága. Ha nem vizsgálom felül a kapott információkat, ha nem gondolkodom, megérdemlem a végeredményt.
A gyermekem most szívesen játszik Nintendo Switchen a barátaival. Tudjuk hogy mit játszanak, ő mutatja meg, mi minden szart lehet ott is venni igazi pénzért. Minden esetben elgondolkodunk, kell ez, ér ez ennyit? Eddig nem volt a válasz. Nem az a cél, hogy ne használja a kiegészítő termékeket ( nem tudom hogy hívják ezeket), csak annyi, hogy gondolkodjon el. Hagyjon időt a mérlegelésre. Fél óra, egy nap múlva is olyan fontos? Az élet minden területén áll ez szerintem.
Nem maradt más szűrő mint a Vernunft. Akinek nincs, így járt. Folyton ki kell nézni a zárt vilagunkbol, egy kicsit kitekinteni.
KedvelésKedvelés
Van még a spektrum azon része is, ahol speciális igényű gyermeket nevelnek. Na ott aztán leginkább a túlélésről szól a dolog, és hogy az anya mennyire élvezi az anyaságot, szerintem kevésbé jön szóba.
KedvelésKedvelés
Hát, azért ott is ontják a sok okosságot a neten a megmondó emberek. Hogy így meg úgy, és megváltozott az életük, és persze pénzért neked is megmutatják a tutit az adhd-s/asd-s/szenzoros/diszes gyereked összes problémájára…
Az egyik ilyentől megkérdezte az ismerősöm, hogy oké, de mi a végzettsége, ami alapján a tanfolyamot tartja, illetve van-e pénzvisszafizetési garancia… LOL…
KedvelésKedvelik 1 személy
Pár hónapja facebookon volt egy poszt (igazából meg is nevezhetem, Anyakivan egyetlen posztja, ami elért hozzám), amit facebook algoritmusa elémhányt mert úgy gondolta nekem való, ami egy nagyon népszerű tiktok videóra hivatkozott, ahol anya influenszer ama magvas gondolatát tárta a követőtábora elé, hogy “nem, nincs a gyerekemnek Playstationje, mert káros és függőséget okoz!” majd valamelyik következő mondatában TIKTOKON ecseteli, hogy a gyereke segít a tiktok videók elkészítésében, és okostelefonja internettel és laptopja van. A srác meg ott ül mellette és bólogat. 😀
Let that sink in. Ragebait? 😀 Ez az a szitu, amiben egyik szereplőt se értem. Nem értem az anyát, aki a képernyőmentességért aggódik és mindezt tiktokon közli és bevonja ebbe a gyerekét, nem értem a fogyasztót, aki TIKTOKON és FACEBOOKON szerzi be a “képernyőmentes” nevelési tanácsot és ugrálva helyesel, hogy igenigeeen, PS függőséget okoz! MI.A.FASZ.
190 ezren követik ezt az oldalt. 190 ezren. Ez magyar viszonylatban elég nagy szám.
A kommentek egy aranybánya. A nők helyeslik, “igenigen, káros, az én gyerekeim szabadidejükben horgolnak és íjászkodnak”! Rákattintok egy random névre, az összes ismerőse előttem, mert nem vette a fáradságot, hogy beállítsa a facebookját, hogy ne lássak bele a bugyijába is, látom miket követ, és vagy 200 – egyáltalán nem minőségi, hogy finoman fogalmazzak – oldalt követ a képernyőmentes szentfazék, és ez csak facebook. 😀 Csóri férfiak meg a patásördögök, mert vitába szállnak ezzel.
KedvelésKedvelés
A “Childfree movement” is egy, általában feministák egy altábora által hirdetett ideológiai irányvonal. 🙂 Ez a minden nehéz minden szar vonal, amit írsz, az énénénénénénénénénénénénénénénénén (a reprodukciós szabadságból, mint legitim feminista “igényből” “fajzott túl”). És ja, aggasztó. Ez kivételesen nem az “ezért is a férfiak a hibásak” mantra, ezzel mi nekünk nőknek kell elszámolnunk saját magunk felé. Vagyis aki részt vesz ebben. Pl a múltkori cikk alatt említett toxikus feministák (akiknek a childfree is témaköre) “csak segíteni akarnak?”
“Talán még mindig a szuperanyuk által megosztott tartalmak vannak többségben és tudom, hogy a készítőik sokszor tényleg csak segíteni szeretnének – edukációs céllal teszik közzé a cikkjeiket, videóikat, nem pedig kérkedni akarnak, de sokakban mégis elültetik az „én bezzeg nem vagyok ilyen jó anya” érzést”
Én úgy vagyok vele, hogy az interneten minden, ideológiát hirdető monetizálni akar: követőtábort akar, és pénzt akar. Mindenki pénzt akar, hírnevet akar, aki a neten közzétesz valamit. Senki se csinál dolgokat ingyen, mert abból nem lehet megélni. 🙂
Aki meg állatokkal és gyerekkel csinál kvázi bármilyen, nem tudományos alapú “csak jót akar” videót, az nekem azonnal red flag, mert rengetegszer a gyerekek és az állatok exploitolása és bántalmazása zajlik a szép vidám színfalak mögött.
Az internet tele van digitális szeméttel. Főleg videó formában (az olvasás mégiscsak energiabelefeccölést kér az olvasótól).
Rezilienciát és önreflexiót, önregulációt kéne tanítani az embereknek. Ha csak simán az embernek nincs tiktokja, instája, meg vagy nincs facebookja, vagy nagyon tudatosan ki nem irtott minden beömlő fost, már kevésbé találják meg ezek a káros hangok. Nincs olyan, hogy az ember kimarad, meg lemarad. Miből? Skibiditoiletből? Hawk tuahból? Hogy hogy lehet összehajtani a legkisebbre egy pólót? Vagy hogy a csávókám a Twilightból Bellát meg Edwardot figurázza? Az az ember, aki azt reméli, hogy valaki egy reelben vagy tiktokban fog neki életmegváltó tanácsot adni INGYEN, az nem tudom milyen bolygón él. 😀
Épp ezért lesz érdekes ennek a blognak a pályafutása is amúgy.
KedvelésKedvelés
“Mindenki pénzt akar, hírnevet akar, aki a neten közzétesz valamit. Senki se csinál dolgokat ingyen, mert abból nem lehet megélni.” – de miért gondolod azt, hogy mindenki ebből akar megélni?
Persze, sokan valóban valami pénzkeresti forrást látnak ebben – hívjuk tartalomgyártásnak – de én sok olyan oldalt/blogot is látok magam körül, aki semmiféle monetizációt nem folytat, csak hobbiból, a saját szórakoztatására ír, videóz, akármi.
Vannak olyanok is, akik írtak mondjuk egy könyvet, vagy lehet venni náluk két olyan pólót, amire az ő “aranyköpéseiket” nyomtatták, de azért ez nem az a kategória, amiből “meg lehet élni” (ahogy te fogalmaztál). Egy könyv, ha naaagyon jól megy, talán hoz összesen pár százezret a konyhára, pólókból meg rohadt sokat kell eladni, hogy a párszáz forintos profitból összejöjjön a havi betevő.
“Az internet tele van digitális szeméttel.” – Igen, de ki dönti el, hogy mi a szemét és mi nem az? Te? Vagy én? Vagy ez totálisan szubjektív?
Ha jól emlékszem, pont te voltál az, aki megjegyezted, hogy mennyire utáltad, amikor anyukád azzal cseszegetett, hogy csinálj valami hasznosat – pedig amúgy az internetes tartalomfogyasztásra is rá lehet húzni ugyanezt a gondolatmenetet.
Kicsit sznobságnak tartom azt, hogy minden, amit megnézel vagy elolvasol vagy edukáló vagy értékes vagy életmegváltó (=HASZNOS) legyen.
Csomó olyan tartalom van, aminek az egyetlen célja a szórakoztatás (lsd. Twilightos csávó) és azzal, hogy aki megnézi elmosolyodik vagy felröhög rajta, már el is érte a célját.
Szerintem az ilyesminek is ugyanúgy van létjogosultsága. Én pl. ezerszer károsabbnak tartom a Lil Tay-féle interjúkat, aki éppen, hogy betöltötte a 18. életévét, azonnal felpakolta magát OF-re és most ezzel haknizik, vagy pl. a Sydney Sweeney-féle reklám-backlash és a megsértődés kultúrájából fakadó, full értelmetlen és kimondottan uszító tartalmakat – ezekhez képest az, hogy hogy hajtsd kisebbre a pólót abszolút ártalmatlan, attól függetlenül, hogy senkinek nem fogja megváltoztatni az életét és az emberek 99%-a csak simán átpörget rajta.
Én sem tudom még, hogy mi lesz ennek a blognak a pályafutása. Amint látod, nekem se Patreon-oldalam, se előfizetéses olvasói rendszerem nincs, sőt, én magam sem tartok minden tartalmat rendkívülinek, amit megosztok (Facebookra pláne sok olyan cucc kerül ki, ami csak egy jelentéktelen mém vagy videó), szóval pont nulla bevételem van ebből az egészből.
Sőt, én fizetek érte! Mert ugye a domain és a wordpress sincs ingyen – de mivel ezt én a hobbimnak tartom, úgy tekintek rá, mint amikor a férjem megveszi a Diablót PC-re.
Szívesen írom meg a gondolataimat és beszélgetek róluk másokkal, aztán majd meglátjuk, hogy hová fut ki a dolog vagy egyáltalán meddig lesz kedvem csinálni.
KedvelésKedvelés
Nem én voltam, akit cseszegetett az anyja, hogy csináljon hasznosat.
“Csomó olyan tartalom van, aminek az egyetlen célja a szórakoztatás (lsd. Twilightos csávó) és azzal, hogy aki megnézi elmosolyodik vagy felröhög rajta, már el is érte a célját”
Az elmúlt 10-15 évben a szórakoztatóipar totálisan megborult, egyszerűen az online tér miatt. Ez már nem az, ami “régen” volt. Minden platform és minden tartalomgyártó aktívan harcol azért, hogy minél több ember nézze őket. Más az, amikor azért kertészkedsz, mert szereted, és más az, ha azért, hogy minél többen megnézzék, és ebből pénzed legyen. Ezt a minél többet megnézzék faktort közösségi médián szinte lehetetlen kiiktatni, mert aki kimarad, lemarad (mint tartalomgyártó). A közösségi média platformok pedig kifinomult algoritmussal azért dolgoznak, hogy minél több olyan cuccot tegyenek eléd, amit te szépen el is fogyasztasz.
Tehát: a tiktok célja, hogy minél több időt tölts a platformon, alias attention economy (ne a netflixen, a kedvenc sorozatoddal, ami ugyanúgy versenyez a képernyőidődért, csak ott legalább súlyos dollármilliókat kell egy-egy produkcióba előzőleg beletenni, ezért kissé leegyszerűsítve “nem lehet szar”, és ha szar, akkor a közönségi visszacsatolás miatt anyagi bukta lesz a cégnek. Egy rakás hatóság felügyeli, hogy mi kerül a képernyőre. Ezzel szemben a tiktoknak mindegy, hogy emberlefejezős videókat nézel “szórakozásból” (neve is van: morbid curiosity), vagy egy pónit beöltöztetve unikornisnak, ami pont ennyi: hihi haha cuki póni aki unikornis is lehetne, ha az lenne, de nem az, mert amúgy unikornisok… nincsenek. Ez már eleve aggályos hozzáállás a platformtól. Erre jön még rá a tartalomgyártó saját biznisze, mert ez BIZNISZ, aki igyekszik olyan tartalmat gyártani, ami vagy ragebait (a ragebait jelenség irtó fontos, mint klikkvadász taktika), vagy bármi, ami azért készült és az a célja, hogy minél többen nézzék meg, mert minél több kattintés, annál több hírnév/pénz.
Az algoritmus KÉRETLENÜL löki az egyszeri közösségi média platformot látogató ember arcába mindezen tartalmakat kor, szexuális érdeklődés, politikai preferencia alapján, tehát egy, a platform által összegyűjtött bingókártya alapján.
Így mosódik el az autentikusság, az elszámoltathatóság, és a pénzkeresési attitűd, amiben a tartalomgyártó oké ezzel a marketingtaktikával.
Az embernek EGY élete van, ezért egy idő után nagyon nem mindegy, hogy mivel tölti a szabadidejét – ez még mindig nem azt jelenti, hogy szükségképpen horgoljon, tehát hasznosan töltse, hanem hogy a sok ráömlő szar közül próbáljon meg valamiféle “értéket” kiválogatni, ahol már az is egyfajta érték, hogy nem szalad bele ragebaitbe. Tiktokon ezt baromi nehéz szűrni, az egész tiktokot lehet kiszűrni mindenestül.
(Ugyanez történik játékoknál: régen, a számítógépes játékok aranykorában a játékstúdiónak soksok pénzt kellett kiköhögnie egy játékra, egy rakást developert kellett fizetni, és a játékosok voltak annyira kritikusok, hogy konkrét szart nem nagyon lehetett eléjük tolni. Ebből lett az, hogy megjelentek a mobilok, a bolygó 8 milliárd embere olyan programot és játékot ír, amilyet nem szégyell, és senki és semmi nem őrködik efelett. A legfosabb legszarabb, függést legjobban kialakító szarok terjednek mobilon. Az nem játék, hogy kattintasz egyet a mobilod képernyőjén, aztán kapsz egy 3 órás cooldownt, amig nem kattinthatsz, de ha fizetsz 10k-t akkor kattinthatsz megint. A játékok pont ugyanileyn krízisben vannak, amikor ujra kell definiálni, hogy mi is az, hogy játék.)
A modern világnak szüksége lenne, hogy újradefiniálja a szórakozás fogalmát. Igenis van minőségi szórakozás, ami ugyanúgy semmittevés, ugyanúgy nincs értelme, de nem káros, a fentebbi kritériumok szerint nem aggályos. A tiktok meg amúgy káros, a tudomány is mondja, hogy a lerövidülő figyelemösszpontosítás az biza gond, a tiktokon élő embereknek nincs tűréshatára egy “hosszú” filmet végignézni, vagy hogy olvasson, az agyban végbemenő kémiai folyamatok a rövid, azonnaljutalmazó videók miatt problémásak. A dopaminlöket és függés miatt meg az ilyen videóformátumoknál nincs olyan, hogy “oké megnéztem egyet, azt a videót, ami érdekelt is, akkor most kész vége”. Hanem kell még, még még még, hopp eltelt fél óra, egy óra tiktokkal, a twilightos csávó baromkodásával. Olyan videók, amik amúgy !!!!lehet, hogy nem is érdekelnének, a büdös életben nem keresnél rá!!!, hogy a fickó a twilighttal mit szórakozik, és nem is keresel csak megkapod facebook algoritmustól, és akkor örülsz neki arra a 40 mp-re. 40 mp-cel később meg Cucur és Macur baszakodik valami mild ragebait-eset és akkor annak örül az agy, vagy áll neki kommentelni, hogy “hülyevagy, tökre nem is így van!”.
Más az, hogy van egy sorozat, ami nagyon megtetszik, és minden héten odaülsz a streaming szolgáltató elé, a tévé elé, vagy bingeled, és más az, amikor emberek azért munkálkodnak különböző taktikákkal, hogy minél többet nézd a tartalmukat, és egy szofisztikált algoritmus elédlöki ezeket nullhuszonnégyben, hogy tessék tessék van ebből még végtelen mennyiség! Megérkezett az AI, ideje hozzászokni a gondolathoz, hogy ha beírod, hogy egy vörös macskát akarsz látni, ahogy csillagformájút szarik és elkaparja, akkor meg lehet csinálni. DE MEG KELL CSINÁLNI? És ezt keringetni kell a neten? A világ összes létező gondolatát, elképzelését, ötletét szűrés nélkül broadcastolni kell a neten, csak mert lehet?
A másik, amit én kifogásoltam az az, hogy tudományosan (a függőséget tudományosan nézve) teljes nonszensz, amit az influenszer beszél, tudni véli, hogy a PS függőséget okoz(hat), de ugyanazzal a gyerekkel, akitől tiltja a PS-t, tiktokra és facebookra tartalmat gyárt, mobilja van internettel meg laptopja is.
8 milliárdan vagyunk a bolygón. Egy mobillal a kezében 8 milliárd ember teheti közzé a világnak a legidiótább gondolatát, és ha van rá elég “vevő” (akár ragebait taktikával, akár bárhogy), akkor terjedni fog. Évek óta mondom, hogy mivel ez a terület szabályozhatatlan, a FOGYASZTÓNAK kell résen lennie, és megválogatnia, hogy mire kattint. (Az élelmiszeripar is ilyen: tele vannak a boltok fos termékekkel, neked kell kiválasztanod, hogy akarod-e azt a gabonapelyhet, azt a felvágottat, azt az üdítőt/szörpöt/gyümölcslevet, mert egymás mellett lehet két olyan termék, amiből az egyik tök vállalható, a másikba meg éppcsak az egérfogóba beleszaladt egeret ne mdarálták bele, kis túlzással.
Míg egy hivatalos helyen (streaming, tv) elvileg van, aki megvédje a fogyasztót a káros tartalmaktól, és nyilvánvalóan elkülönítse a reklámot a tartalomtól, addig a tiktokon az ember magára van utalva, és az influenszer mivel pénzkeresési indíttatással van ott, szinte biztos, hogy leszarja az elszámoltathatóságot, a felelősséget a tartalmai iránt (amúgyis “szólásszabadság”).
A szerződés tiszta egy TV előfizetésnél, vagy egy streaming szolgáltatónál: én fizetek pénzt a műsorodért, te meg eleget teszel a médiatörvénynek, reklámtörvénynek, mittoménminek és pénzt fektetsz abba, hogy a termék létrejöjjön. Tv előfizetésnél: köszi a Harry Potter filmet csatornánként potom pénzért, és oké megnézem valamelyik részt mert szeretem, CSERÉBE megszakítjátok reklámmal, ahol tudom, hogy Harry Potter nem issza a Coca colát, hanem az egy reklám. (és nem nézek M1-et és TV2-t, mert azok sajni megszegték ezt a szerződést)
A fogyasztónak kell eldöntenie, hogy amit lát, az autentikus, egy egyszerű ember egyszerű napja, vagy gondosan megkomponált jelenet, vagy ideológiai “inception”, vagy mi. És a legtöbb ember erre képtelen, vagy ami rosszabb, nem is érdekli, hogy amit néz, az miért készült, hogy készült, és rá milyen hatással van.
“Én sem tudom még, hogy mi lesz ennek a blognak a pályafutása.”
A legtöbb ilyen felület kinövi magát azzá, ami lesz, ez nyilván a tulaj döntése is. Erre mondtam, hogy kíváncsi vagyok merre viszed tovább. A szponzorált tartalom már megjelent, de ki van írva, hogy reklám, szóval egyértelmű hogy az.
Követtem egy amerikai kertész youtube csatornát (Garden Answer, miért is ne írjam ki), 5 éve úgy indult, hogy “200 dollárunk maradt házvásárlás után a zsebünkben, de szeretünk kertészkedni”. Mára többmillió dolláros biznisszé növesztette ki a tulajdonosa, többszázezer dolláros kertitó, egy évvel később többszázezer dolláros patakocska, az 1 hekrátos területük mellé megvettek még hármat, és ilyen házi közparkjuk van, meg ilyenek. “Beültetek egy komplett virágágyást egynyári növényekből!” és akkor elkapar 1000 dollárnyi növényt, amit 3-4 hónap múlva kiszed, mert jön az ősz, és már őszi színekre vágyik. Mert a növénynemesítő cég, akivel leboltolt, küldi az ingyennövényeket. A bizniszmodell mára már kristálytiszta. Elkezdett dőlni a pénz, a hírnév, meg a szponzortámogatás. Nem innen indult, nem ez volt az “ajánlat” eredetileg. És mivel évekig követtem és invesztáltam a csatornájukba, így elég keserédes volt, amikor végül kikövettem.
A mai tartalomgyártás dilemmája, főleg tiktokon és facebookon – youtubeon azért még keresik a minőségibb, hosszabb értekezéseket:
Az a tartalomgyártó, aki tiktokon “árulja a portékáját”, az valszeg tudja mindezt (nem hiszem el, hogy soha a büdös életben nem botlott még bele ebbe az aggály-folyamatábárába, főleg aki tudatos szülő pozíciójában akar tetszelegni a PSmentességgel, lol), de mivel csinálja, én eleve úgy könyvelem el, hogy belement ebbe a játékba, és akkor én, mint “közönség” bojkottálom, mert nekem viszont van mindenféle szűrőm az online tartalmak fogyasztását illetően. Ez nem sznobizmus, vagy ha az, akkor miért válogatjuk meg milyen mesét nézhet a gyerek, és milyen irányba influenszálja az a mese őt? És miért hisszük automatikusan, hogy amint 18 éves felnőtt lesz valaki, egyből birtokába jut az ő egészsége, mentális wellbeingje miatt kellő szűröcsomag felállítása és betartása, főleg ha még a saját szüleje sincs birtokában ennek, hanem ő maga is facebookról, tiktokról szerezte be a maga kis – aggályos – “szűrő csomagját”? 😀
Ez is baromi érdekes, hogy a két nem milyen tartalmakat és platformokat fogyaszt. Az Anyakivanos poszt alatt ahogy írtam nők ujjéztak, amiért nincs PS, a férfiak meg vitába szálltak vele. De a tiktok, facebook reels meg simán mehet. Amiket mond, tudományosan több ponton is szemöldökemelgető amúgy és ilyenkor nekem mindig az az első kérdésem, hogy ő most direkt vezeti félre a közönségét, mint tanító, és amiből profitálhat ugye, vagy simán tottttál fogalmatlan és úgy próbál meg észtosztani, tanítani 190 ezer embert.
(TOTÁLISAN érdekes számomra, hogy a tiktoknak, mobilnak, mobilos játékoknak stb még nincs(?) meg az a szociálisan, generációsan nőkbe beleivódott “fujj ne, káros!” érzete, ami számítógépes/konzolos játékokkal szemben van. Szerintem ez fantasztikusan érdekes (kissé depresszív is).)
KedvelésKedvelés
Azt én is érdekesnek találom, hogy a gaming az fúj, meg függőség, azt viszont ők maguk sem veszik észre, hogy tiktokot pörgetni napi x órában pont ugyanolyan függés.
Ezt én annak a számlájára írom, hogy a gaming jelenségről csak abban a formában hallottak, hogy az anyuci pincéjében élő, negyvenéves zsíroshajú, munkanélküli fickók a gamerek és ezzel el is döntötték, hogy az szar.
Megmondom őszintén, hogy én is a férjemen keresztül tanultam egy csomót a gamingről, mert előtte nem igazán volt kapcsolatom ezzel a világgal. Ő egyébként gamerként definiálja magát (a sok jelzője közül ez az egyik), de ha kettőnk közül kellene kiválasztani, hogy ki jobban képernyőfüggő, akkor én “nyernék”.
Lehet, hogy ő esténként játszik, de arányaiban én sokkal többet lógok telefonon (ő sokszor azt se tudja, hogy hol az övé) és nem vagyok álszent, az pontosan ugyanolyan – ha nem rosszabb – függőséget tud kialakítani, attól függetlenül, hogy nincs annyira fújolva, mint a gaming. (Pedig se tiktokom, se instám nincs.)
Abban egyetértek, hogy sok a szemét (szerintem egyébként netflixen is – tudom, mert én vagyok az összesen három nézőből az egyik hülye, aki megnézi a fos, egykaptafa karácsonyi szarokat is, amik tényleg olyan minősíthetetlenek, hogy nem értem, hogy találtak hozzá színészeket 😬), de szerintem azt mindenki döntse el maga, hogy mit fogyaszt.
A béna, romantikus könyvek is fogytak, a blikket is megveszik emberek, szóval alapvetően mindennek van közönsége, ami szerintem viszont sokkal aggályosabb, hogy a tartalomgyártók hogy használják a platformjukat. Mert több tíz-, százezer követőnél már felelőssége van az embernek.
Amíg Twilight csávó senkinek nem árt, addig az edukációs témáknál már bőven vannak átfedések.
Az pl. teljesen oké, hogy valaki megmutatja, hogy hogy lehet a leggyorsabban helyrehozni az eltekeredett kapcsolót az autósülésen (ezt én pl. Facebookról tanultam meg) vagy azt mondja, hogy neki nagyon bejött ez és ez a módszer, amikor a hisztiző dackorszakost kellett megnyugtatnia, addig konkrét kijelentéseket tenni rohadtul veszélyes.
Nem tudom, hogy miért érzik magukat sokan felhatalmazva, hogy azt mondják a követőiknek, hogy “ez rossz és káros” vagy “ez és ez a módszer a helyes”.
Én erre egyébként nagyon tudatosan figyelek, hogy ne nyilatkozzak így, mert se gyerekpszichológus, se mozgásterapeuta, se csecsemőgondozó nem vagyok, hogy kompetens legyek, ha írok valamit, akkor többnyire “hangosan” gondolkozom és saját véleményt osztok meg, ezért igyekszem mindig úgy fogalmazni, hogy ezt én csinálom így, nekünk ez bejött, szerintem ez a célravezető, de semmiképpen sem jelentem ki, hogy “A” jó, “B” meg rossz, mert nincs hozzá kompetenciám.
Szerintem ezt kellene valahogy jobban felügyelni, mert annyi kókler van (főleg dietetikus, edzésmódszerek stb. témában), a követők meg ugye nem nézik, hogy valaki milyen képesítéssel mondja ezeket, csak simán “elhiszik”.
És igen, nyilván a nézők/olvasók feladata, hogy szűrjék a látottakat és a helyén kezeljék a “tanácsokat”, de a covid idején remekül kiderült, hogy az emberek kétharmada kb. bármit elhisz, szóval nem tudom, hogy lehetne ezt hatékonyan (vagy legalább kevésbé ártalmasan) csinálni.
KedvelésKedvelik 1 személy