
Múlt héten tartottuk a nagyobbik lányom szülinapi zsúrját és már jóval a buli előtt megbeszéltük vele, hogy nem kaphatja meg az összes ajándékot, amit majd a kis pajtijai hoznak.
Most biztosan többen felkapták a fejüket, engem pedig végtelenül szararcnak tartanak, ezért kifejteném egy kicsit bővebben, hogy mi volt az oka annak, hogy meghoztuk ezt a szabályt.
Az élete első három évében elég jól működött az ajándékozás, szerette a meglepetéseket, de még túl kicsi volt, nem igazán értette a karácsony vagy a születésnap koncepcióját, így a nagyobb ünnepek előtti időszakban nem feltétlenül azon járt az esze, hogy mennyi mindent fog majd kapni.
Kristálytisztán emlékszem, hogy a harmadik születésnapját követő karácsonykor vettem észre, hogy az ünnepnappal és a adventi időszakkal együtt járó természetes izgalom átváltott „kapzsiságba” és az ajándékok halmozásába.
Szenteste pedig megdöbbenve figyeltem, ahogy megszállottan tépi le a csomagolópapírt az ő nevével felcímkézett dobozokról, egyiket a másik után, anélkül, hogy egyetlen pillantást is vetne a tényleges meglepetésre.
Hiába tudtam, hogy valahol ez teljesen normális viselkedés, mégis végtelenül elszomorított, hogy az én mindig mindenért hálás, kedves kislányom ennyire átszellemült és ilyen mohón veti rá magát az ajándékaira.
Szülőként természetes, hogy annál boldogabbak vagyunk, minél többen szeretik a gyerekeinket és nem fair azt mondani a nagyszülőknek, az unokatestvéreknek vagy a barátoknak, hogy ők ne adjanak ajándékot, hiszen a pince és a padlás is tele van cuccokkal, mert nekik is jár az, hogy lássák a boldogságot a gyerekek arcán, amikor kicsomagolják a nekik szánt holmikat.
Ennek ellenére én úgy döntöttem, hogy valahogy, valamilyen formában megreformálom az ajándékozási szokásainkat, mert nem akarok kapzsi, telhetetlen gyerekeket nevelni, akik állandóan annyi mindent kapnak, hogy a szimpla gesztust, hogy valaki gondolt rájuk, már nem is értékelik.
Szerencsésnek tartom magunkat, hogy – bár túlzottan eleresztve nem vagyunk, de – anyagilag egész jól állunk és velünk ellentétben a lányaink úgy nőnek fel, hogy szinte semmire nem kell azt mondanunk, hogy „erre nincs pénzünk”, de a gyerekeinknek ezt is meg kell tanítanunk a helyén kezelni.
Nem, nem azt mondom, hogy micsoda pozitívum szegénynek lenni, elsőkézből tudom megerősíteni, hogy egyáltalán nem az, csak arra akarok kilyukadni, hogy ha van mit a tejbe aprítani, a gyereknevelés szempontjából az is tud akkora felelősség lenni, mint ha kevés pénzből kell minél többet kihozni.
Én nem szeretném, hogy az én lányaim úgy nőjenek fel, hogy ha tönkretesznek vagy elrontanak valamit, akkor az első, zsigeri reakciójuk az legyen, hogy „sebaj, majd veszünk másikat”.
Azt sem várom, hogy a kardjukba dőljenek, mert letört a markoló kanala vagy elveszett a tündéres barbie cipője, de azt mindenképp el akarom érni, hogy megbecsüljék a holmijaikat és vigyázzanak a dolgaikra – akkor is, ha adott esetben nem jelent problémát a pótlása.
Éppen ezért családon belül elkezdtük azt az ajándékozási rendet követni, hogy mi szülők összeírunk mindent, amire szerintünk szüksége van a gyerekeknek és arra bíztatjuk a rokonokat, hogy erről a listáról válasszanak ajándékot nekik. Így az ünnepi alkalmakkor az összesített „szajréban” lesznek ruhák, cipők, játékok és könyvek is, nem készül mindenki 2-3 meglepetéssel fejenként.
Az ominózus karácsonyt követő évben például remek megoldás volt, hogy a nagyszülők ajándéka a nagylányunknak a vágyva-vágyott Babyborn baba volt; a sógoromék a hozzá tartozó kiegészítőszettel készültek – kiskádastól, játék pelenkástól –, az unokatesók pedig 4-5 extra Babyborn ruhácskát szereztek be a frissen elnevezett Rózsika babának.
A szülinapi zsúrok esetében nyilván nem tudunk és nem is lehet konkrét elvárásokat támasztani a vendégek ajándékaival kapcsolatban, ezért ott az a szabályunk, hogy a buli után minden meglepetést ki lehet csomagolni és meg lehet nézni, majd ki kell választani a két legszimpatikusabbat, amiket aztán rögtön használatba lehet venni.
Az összes többit elpakolom és szépen lassan, hetente-kéthetente, egyesével csepegtetem vissza a gyereknek, hogy ne temesse maga alá az ajándékhalmaz, legyen elég ideje tüzetesebben is kipróbálni mindent és elmélyültebben játszhasson az új holmikkal.
Az én személyes véleményem az, hogy ha már sikerült túlzásba esni az ajándékokkal, akkor egészségesebb hosszabb időszakra elosztva adagolni az új játékokat, de a gyakorlatban – rengeteg meglepetés ide vagy oda – az a legjobb, ha nem is zúdítjuk rájuk a tucatnyi cuccot.
Higyjétek el, hogy nincs rá szükségük.
Sokszor eszembe jut, hogy a nagylányom negyedik szülinapi zsúrja után alig tudtam hazacipelni a rengeteg ajándékzacskót és csomagolópapírba burkolt dobozt a játszóházból, de most, egy év elteltével mégis a legapróbb, gyakorlatilag csak dekorációként használt meglepetésre emlékszik a leginkább, az hagyta a legnagyobb benyomást az ünnepelt kicsi buksijában:
„Anya, szerinted Bence megint hoz majd nekem lufit?”
Salty

Valóban szerencsések a gyerekeink, igazából mindent meg tudunk nekik venni, amire vágynak, remélem, de ez egy nagy csapda. Mi sem vagyunk őrült módon eleresztve anyagilag, de a gyerek végül is mindent megkaphat, van rá keret. Ennek ellenére egy különleges programra, drága vágyott ajándékra spórolunk, össze gyűjtjük rá a pénzt. Ma indulunk Franciaországba, Európa legnagyobb 24 órás autoversenyére, és a novemberi jegy vásárlás óta gyűlik a malacban a pénz gokartra, szuvenírre.
A tizenhárom éves gyerek már egy éve gyűjt jogositvanyra és majd motorra, ha nem jut eszébe semmi amit szülinapra vagy karácsonyra kérne, kér pénzt, erre a célra. Mire oda kerül két év múlva, simán ki tudja fizetni mindkettőt.
Nehéz ezt tudatosan kezelni, de mindenképpen érdemes.
KedvelésKedvelik 1 személy
Főleg, ha az ember egyébként szerényebb körülmények között nőtt fel, mert akkor valamennyire mindenképp túl fog kompenzálni, hiába igyekszik, hogy elejét vegye a túlzásoknak.
Mi próbáljuk ezt nagyon tudatosan kezelni, nem mindig sikerül, de összességében elégedett vagyok azzal a rendszerrel, amit kialakítottunk. 🙂
KedvelésKedvelés
Igen, a túl kompenzálás az élet minden területén megjelenik😄. Én majd mindent megadok neki! Aztán látod, mennyi az a minden, akkor be kell húzni a féket.
Nekem az a másik gondom, hogy imádok játszani, szerintem a cucc felét magamnak vettem😄. Nem panaszkodhatok, minden játékát nagyon szerette, szereti a fiam, sokat és szívesen játszottunk. De egy idő után kinövi, változik az érdeklődése, akkor már csak én játszanék vele, az meg ciki…
KedvelésKedvelés
Illetve a jóléti társadalom margójára: nálunk a spéci de használati cucc is sokszor ajándék. Ha kinőtte a ruháit, és sürgősen kell póló, akkor kap olcsó, egyszerű, akár használt cuccot. De ha csillámpónis hupilila pólót szeretne, akkor az már ajándék.
Ugyanígy egy menőbb darab, vagy új táska, ha a másik még funkcionális, stb.
KedvelésKedvelik 1 személy
Ez nálunk is így van. Nyilván kapnak ruhát, cipőt “soron kívül” is, ha szükséges, de simán ajándéknak számít születésnapra, karácsonyra is.
Most az ötödik szülinapjára a nagylányom egy szuper, csillámos Geox cipőt kapott a nagyszüleitől és odáig volt tőle!
KedvelésKedvelik 1 személy
Nálunk nagyon bevált az egy közös ajándék. Sokszor a szülőknek is teher, hogy mit vegyenek az általuk alig ismert csemetének, rendszerint úgyis megkérdezik, hogy minek örülne az ünnepelt.
Waldorfos.körökben teljesen elterjedt dolog, volt, hogy egy fészekhintát dobtunk össze, de sokszor egy társast vagy kirakót. Volt már olyan is, hogy varrtak egy Olyan akármit, amire a gyerek vágyott. Ezen felül minden gyerek készül rajzzal, kinccsel, aprósággal, ami személyes. Ezeket is nagy becsben tartja az ünnepelt, és így megvan a személyes készülés, szeretettel adás is. (Mert valljuk be, abban nem sok személyes van, hogy anya vesz valamit, amire esetleg maga az ajándékozó is vágyna, de mégis oda kell adnia.)
Rokonoknak pedig tényleg a lista a legjobb megoldás. Nálunk nagyon megy nagyszülőknél, hogy az “Én Jézuskám”. Nem tud pusztán annak örülni, hogy a gyerek boldog, elvárja, hogy neki legyen hálás érte. Ez olyan szomorú.
KedvelésKedvelik 1 személy
jaj nekem is állandóan rá kell szólnom Anyósomra h karácsonykor nem ő ajándékoz hanem a Jézuska… mit nem lehet ezen érteni?
KedvelésKedvelés