Talpra magyar (ovisok)!

11 hozzászólás

  1. Gratula a nagylanynak, igen bátor és ügyes, hogy ilyen komoly szereplést bevállal. Nem tudtátok élőben megnézni a műsort?

    Okos dolog, hogy politikai színezetű műsorra nem engeded, kevés visszataszítóbb dolog van mint gyerekekkel és kutyákkal kampányolni. Esetleg még a nyomorgó nyugdíjasok.

    Kedvelik 1 személy

    • Köszönjük szépen, szerintem is nagyon bátor – bár szerepelni szeret, így talán azzal a részével nem volt gond. 🙂

      Lehetett volna menni, de pont mind a kettőnknek volt arra az időpontra munkahelyi megbeszélése és már nem tudtuk átvariálni. :/

      Na igen, az egész biztos, hogy semmilyen kampányfotón nem szeretném a gyerekeimet viszontlátni, én is visszataszítónak tartom.

      Kedvelés

      • Nehez ez, munkanapon napközben elszakadni, nem is megoldható. Én még soha nem tudtam elkíséri a gyereket az első tanítási napjára, amikor az alsó tagozatot kezdte, ki kellett vennem egy hét szabit. Azóta már nagy, megoldja, de néha jó lenne ott lenni.

        Milyen jó hogy szeret szerepelni és szuperül megtanulta a Nemzeti Dalt is, igazán szép teljesítmény! Le a kalappal az óvodai személyzet előtt is, hogy ennyi energiát bele fektettek.

        Kedvelés

  2. Nagyon ügyes a nagylányod!

    Az autóhoz: én tavaly jártam úgy, hogy a kocsi akkumulátora egyszerűen megadta magát. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy otthon történt a dolog, éppen vásárolni indultunk volna. Eleinte még nyekergett párat bágyadtan, ezért gondoltuk, hogy feltöltjük a sógorom töltőjével, de semmi. Órák alatt sem sikerült beindítani, ezért nem volt más választás, fel kellett hívni a szerelőnket, aki tudott hozni másik akksit. Gőzöm sincs, mitől merülhetett le, nem maradt rajta bekapcsolva se lámpa, se fűtés, se klíma, ráadásul semmi sem jelezte, hogy baj készülődik.

    Kedvelik 1 személy

    • Köszönjük! 🙂

      Nem is tudom, hogy mi okozhatja az ilyesmit, még a szervízben is csak néztek, hogy ezt meg hogy sikerült összehozni?

      Tényleg minden évben rendesen át van nézve, karbantartjuk normálisan, aztán jön egy ilyen icipici hiba és beindítani sem lehet. Mintha valami roncs lenne, pedig műszakilag abszolút rendben van. 😀

      Ezek után nehéz mást gondolni, mint hogy simán balszerencse. 🙂

      Kedvelés

      • Az enyémnek áprilisban jár le a műszakija, még tél elején elvittem a szerelőhöz átnézetni, azt mondta, nincs különösebb baja, szerinte nem lesz gond a vizsgán. Remélem is, mert nincs kedvem a fél havi fizetésemet otthagyni. Az biztos, hogy az egyik kulcsnak van valami baja, mert nem nyílik vele az ajtó. Tettünk bele másik elemet, de így sem. A tartalék kulccsal szerencsére működik.

        Nem autó ugyan, de mikor még Pesten laktunk, a gázkazán adta meg egyszer magát, valami elpattant benne, és ömleni kezdett a víz. Eleinte nem aggódtam különösebben, gondoltam ha kiürül a tartály majd eláll magától. Igenám, de mint később megtudtam, ez a furfangos kis szerkezet egyenesen a vízóra aknából szerezte a vizet, így aztán várhattam volna ítéletnapig is, míg abbamarad az áradat. Szerencsétlenségemre egyedül voltam, a férjem dolgozott épp, a kertszomszédaink meg elutaztak. Nem tudtam, mit csináljak, mert közben percenként cserélgettem a vödröket a kazán alatt, hogy ne legyen árvíz a lakásban. Végül valahogy fölhívtam anyukámat (3 házzal lakott arrébb), és kértem, hogy kerítsen nekem valakit, aki segít. Ő szólt a szomszédjának, aki átjött, és a vízóra aknában elzárta a vizet, így legalább az áradás abbamaradt. Persze a probléma ezzel még nem oldódott meg, úgyhogy Google barátom segítségével kikerestem egy márkaszervíz telefonszámát. Ki is jött az ürge, és valami apró műanyag bizbaszt kellett csak kicserélni, ami eltörött, az belekerült vagy 50 ezer forintomba. Persze tudom, hogy ennek a jó része a kiszállási díj, meg hát mivel SOS volt a dolog, gondolom ez is számított.

        Kedvelés

        • Hú, egyszer mi is jártunk így az egyik volt párommal. A radiátor tekerője tört el a panelban egyik este és elkezdett belőle folyni a víz, egyre erősebben és semmit nem tudtunk csinálni.

          A neten találtunk egy olyan vízvezetékszerelőt, aki éjjel-nappal elérhető, őt hívtuk ki végül. Először eljött megnézni, aztán elment a raktárába alkatrészért és még aznap éjjel meg is csinálta – hajnal kettő környékén végzett vele.

          Addig nem is tudtunk róla, hogy létezik ilyen szolgáltatás, de jobban belegondolva nagyon hasznos, mert az ilyen dolgok tuti, hogy mindig akkor történnek, amikor senki nem elérhető.

          Kedvelés

    • Ha startstop automatika van a kocsiban, az eszi az akksit. Végtelenül káros a motorra nézve is, az akkumulátor méreg drága és semmi sem jelzi előre hogy megadja magát. Autó vásárláskor az első teendő, kikapcsolni a startstopot.

      Kedvelés

Hozzászólás a(z) Salty bejegyzéshez Kilépés a válaszból