Mi kerüljön az adventi naptárba?

7 hozzászólás

  1. én addig gondolkoztam, mi legyen benne ( idén először!!), hogy mindjárt itt van az advent! De a gyerekágyam némileg komplikált volt, nem volt igzán kapacitásom. 😦

    viszont ma megvilágosodtam! Gyerekkoromban csináltunk ilyet, es nagyon szerettük: szalmat fogunk gyűjteni a Kisjézusnak a jászolba. Van egy dal, amiben “Holdfenyszalmán alszik egy Békakirály”, nagyon szereti a Nagy. Hát filcből varrok egy nagy holdat, zsebbel, és festünk A/4es lapokat, azokat majd jol felvagdossuk szalmának, és este megbeszeljük, ki mit vett eszre a többiek jótettei közül. Csak a másik kedvessege/szófogadására tehetek szalmat a jászolba, magaméra nem. Pl első kérésre elpakolt, odahozott valamit, amire szükseg volt, finomat főzött, stb. Megpróbáljuk, most 2,5 éves. Szerintem tetszeni fog neki.

    Kedvelés

    • Szuper ötlet! Az én gyerekkoromban hittanórán kaptunk egy-egy papírszívet piros kartonból, annak a hátuljára gyűjtögettük a pirospontokat 1-1 jócselekedetért. Karácsonykor pedig kilyukasztottuk, cérnát fűztünk át rajta, és felakasztottuk a karácsonyfára, hogy örüljön a KisJézus.

      Kedvelés

    • Nagyon klassz ötlet a szalmagyűjtés, biztos, hogy fog tetszeni neki! 🙂
      Nálunk ezzel csak annyi gond lenne, hogy nem emlékezne a gyerek a jócselekedetekre, biztos, hogy kellene segíteni neki, hogy felfigyeljen mindenre! 🙂

      Remélem már helyrejöttél a szülés után és minden rendben van veled és a picivel is! 🙂

      Kedvelés

      • hat, már elkezdtük gyakorolni a gondolkodast, de szerintem ő sem emlekszik/erti teljesen. Majd, ha már lehet szalmát dobálni, talán jobban megy majd. De én úgyis arra számítok, hogy majd Karácsonyra belejövünk, vagy nem. Még csak 2,5 eves. 🙂

        hát, ez a gyerekágy rémesen komplikált… a szülés után megint lett komplikáció, hasonlo az elsőhöz, szóval ennek most megprobálunk utánamenni majd, mert akkor azt mondták, véletlen, de kétszer egymás után már nem hiszem… szóval még mindig nem vagyok jól, de már alakul. A héten megyek dokihoz, varom is, félek is. A pici halál cuki, eddig tök jól alszik, nagyon nyugodt baba, mázlisták vagyunk megint. 😀 remélem, így marad…

        Kedvelés

  2. Az élményajándékozás nálunk is megvolt, mikor még kicsi volt a gyerek, pl. korcsolyázás, játszóház, mesenézés, ilyesmik szerepeltek benne. Tavalyelőtt a Lidl-ben lehetett kapni ilyen előre gyártott “fakkos” adventi naptárat, amelynek minden fiókjába belefért 1-1 pici ajándék. Igyekeztem nemcsak csokikat összeválogatni, hanem pl. radír, 4 színű toll (ez utóbbi mondjuk nem fért bele), focilabda alakú hegyező, rágógumi, aprópénz (100-200 Ft) is volt benne. Mivel idéntől már kollégista a gyerek, így ez most kimarad.

    Kedvelik 1 személy

    • Nekem is nagyon tetszenek azok a szép, fából készült naptárak, csak az a baj velük, hogy tényleg nagyon picik a rekeszek. Ha kicsit nagyobbak lesznek, akkor én is szeretnék majd kisebb tárgyakat is beletenni, akkor már lehet nekünk is le kell cserélnünk a mostani naptárat.
      Most egy filcből készült rénszarvasos naptárunk van, ennek is elég kicsik a zsebei, de azért egy-egy pici holmi belefér. 🙂

      Kedvelés

Hozzászólás