Ezen a héten megújult lendülettel vetettem vele magam a múlt héten hanyagolt dolgainkba. Túlságosan nem erőltettem meg magam, de azért szakítottam időt arra is, hogy legalább a házi disznóól egy részét felszámoljam és a fürdőszobát lassan teljesen beterítő szennyeskupacot is kimossam.

A napokban kicsit magamba szálltam és igyekeztem az agyam mélyéről előtúrni a pozitív, optimista hozzáállásomat, már csak azért is, mert rá kellett jönnöm, hogy a mi problémáink – a baba felszínes és körülményes alvása, a sok autózás és a férjem hol jobb-hol rosszabb egészségügyi állapota – hangyapénisznyi gondok másokéhoz képest.

Tudom, hogy mindenkinek a saját baja a legnagyobb, de más anyák történeteit hallva azért többször is sikerült elszégyellnem magam, hogy két egészséges gyerekkel ennyit panaszkodom.

Nincsenek anyagi problémáink, jut mindenre, amire szükség van, a lányok a szezonális vírusoktól eltekintve nem betegek, kórházban utoljára a születésük utáni napokban voltak, így mi tényleg szerencsésnek érezhetjük magunkat sok más családdal összehasonlítva.

A kisgyerekes biznisz egyszerűen ilyen, nem alszik eleget az ember, fáradtak vagyunk, egy fenékkel próbálunk egy egész ménest megülni, de ez az időszak is elmúlik egyszer.

Hihetetlen, hogy a Kicsi már majdnem hét hónapos, olyan gyorsan szállt el az ősz és lassan a tél is, hogy szinte észre sem vettük. A tényekhez hozzátartozik, hogy nem mostanában akarjuk meghódítani a világot, napról-napra, lassacskán megyünk előre, mindig csak a következő feladatra koncentrálva, így könnyen eltompul az ember időérzéke. A hét napjait csak a Nagy ovis kötelezettségei miatt sikerül követnem, de a dátumon például rendszeresen meglepődnöm. Szombaton, harmadikán vettem észre, hogy már február van!

A Kicsi egyébként nagyon szépen fejlődik, ezen a héten már a tejtermékekkel is megismerkedett és szerencsére erre az ételcsoportra sem volt semmilyen reakciója, így már csak a tojás maradt az utolsó „bevezetnivaló” a főbb táplálékok közül.

Egyre többet „beszélget”, be nem áll a szája, őrült hangerővel tudja kiabálni, hogy BABABABABA és azt, hogy HAAABU, de a többnyelvi környezet miatt valószínűleg nála is az átlagnál tovább kell majd várnunk, mire tényleges szavakat fog tudni mondani.

A mozgásfejlődése is alakul, már egészen sokáig meg tudja magát négykézláb tartani, ebben a hónapban számítok rá, hogy akár mászni is elkezdhet. Az eddigi tendencia alapján az lenne a következő logikus lépés.

Ami viszont a legjelentősebb előrelépésnek tekinthető, hogy már legalább két hete folyamatosan felül a pihenőszékben, sokszor anélkül, hogy a kezeit használná, pusztán „hasizomból”. Tény, hogy a földön, négykézlábból eddig még nem ült ki oldalra, de ebben a félig fekvő, a szék szélére kiült helyzetben szinte lehetetlenség etetni, így aztán rászántuk magunkat, hogy összerakjuk a Nagy régi etetőszékét.

Én szívem szerint még vártam volna vele amíg fel tud ülni önállóan, de azt viszont már veszélyesnek éreztem, hogy a pihenőszékben ennyire kiszámíthatatlanul viselkedik, így talán mégiscsak jobb megoldás a rendes etetőszék. Arra mindenesetre nagyon figyelünk, hogy csak az etetés időtartamára, egyszerre maximum 10 percre üljön benne, napi 3-4 alkalommal, bízom benne, hogy nem ártunk vele. A babának mindenesetre nagyon tetszik a kakasülő!

Hétfőn reggel az óvodában kisebb sokk ért, amikor megláttam a faliújságon, hogy most szombaton tartják a magyar kisebbség farsangját, majd rögtön jövő héten az intézményét, amikor minden egyes nap mehetnek a gyerekek jelmezben oviba. Én egészen eddig abban a hitben voltam, hogy farsang február végén, de legalábbis a második felében van, azt gondoltam, hogy van még bőven időm jelmezt fabrikálni!

Hálistennek beszéltünk már róla korábban a lányommal, hetekkel ezelőtt eldöntötte, hogy teknős szeretne lenni, így az alapkoncepció legalább adott volt.

Rögtön az oviból hazafelé kifosztottam a méteráruboltot, felvásároltam az összes zöld anyagot, hogy minél hamarabb neki tudjak kezdeni.

Nagyon fontos, többször is említett paraméter volt, hogy mindenképpen kislány teknőst csináljak, de mivel nemiszervet mégsem applikálhattam a jelmezre, ezért amikor a férjem hétfőn délelőtt felhívott, hogy megkérdezze, hogy mit csinálunk itthon, szemrebbenés nélkül válaszoltam, hogy teknős-szoknyát.

Lassacskán, több részletben végül időben elkészült a kosztüm, a lányomnak is nagyon tetszett, annyira, hogy ovi után minden egyes nap fel kellett itthon is venni a különböző darabjait.

Mielőtt azonban elérkezett volna a farsangi bemutató napja, még egy kisebb problémát is orvosolnunk kellett. Hétfőn este vettük észre, hogy a Nagy vakarózik, a hasán és a lábain is felbukkant egy furcsa, érdes, kissé piros kiütés.

Soha nem volt még ilyen jellegű problémánk, se a pelenkától, se az újonnan bevezetett ételektől kisebb korában – hirtelen nem is tudtam, hogy mire gondoljak, mi okozhatta. Születése óta ugyanazt a fürdetőt használjuk, mosóporból és öblítőből is mindenmentes, bababarát verziókat veszek, tényleg nem volt semmilyen egyértelmű „bűnös”, amire gyanakodni lehetett volna.

Kedden délutános volt a gyerekorvosunk, biztos, ami biztos, a férjem elvitte a rendelésre, hogy legalább valami krémet kapjon rá, de végül egy – a viszketést mérsékelő – sziruppal távoztak.

Időközben nekem eszembe jutott, hogy amikor a nagyszüleinél alszik, akkor anyósom ki szokta mosni a ruháit, ha egyébként is berak egy adagot maguknak, én pedig gondolkodás nélkül szoktam elpakolni a tiszta holmikat a szekrényébe, így előfordulhat, hogy ő váltott mostanában mosószereket, vagy akár hetekkel korábban, csak eddig azok a cuccok nem voltak rajta.

Fel is hívtam gyorsan, kiderült, hogy tényleg új öblítőt szerzett be két héttel korábban és valószínűleg az okozhatta a tüneteket. Mondtam, hogy a gyerek havi két vendégeskedése miatt ne költsön pluszban bababarát termékekre, egészen nyugodtan küldje vissza koszosan a ruháit, nem várjuk el tőle, hogy hozzánk alkalmazkodjon vagy az unokára mosson.

Itthon azért kiöblítettem minden holmiját még egyszer, de szerencsére a szirup is bevált, pár nap alatt lehúzta a kiütést és a vakarózás is abbamaradt az első egy-két adag után.

Szombatra minden készen állt, hogy elinduljunk a farsangi mulatságra, nagyon büszkén illegett a KISLÁNY teknős jelmezében. A csajoskodás maradandó dolognak ígérkezik, szerette volna, ha kisminkelem a rendezvényre, hogy ő is olyan hercegnős legyen, mint Klára, aki Elzának öltözik.

Lehet, hogy ez az egy alkalom semmit nem jelentett volna, de én nagyon ellenzem az óvodás kislányok körömlakkozását, sminkelését vagy bármilyen hasonló, nem nekik való szépészeti dolgokat, nem akarom,hogy nálunk ebből rendszer legyen, de azért mielőtt megvétóztam az ötletet, kíváncsiságból megkérdeztem, hogy szerinte ki az az Elza, mert a mesét még nem is látta.

Szemrebbenés nélkül válaszolt: „Te vagy Elza, anya!” Na jó.

A délutáni órákban meg is érkeztünk a magyar kisebbség kulturális központjába, ahol már rengeteg királylány, lovag és szuperhős várakozott.

A lányom óvónénije irányította a rendezvényt és nem fogjátok elhinni, Shreknek öltözött! Nekem már mondta hét közben is, hogy ez a jelmezötlete, de nem gondoltam volna, hogy még teljesen ki is fogja mázolni magát! Kicsit aggódva mutatta, hogy a kezeiről nem tudta maradéktalanul lemosni a festéket, hétfőn mindenképpen meg fogom kérdezni, hogy végül a ragyogó zöld arcával ment-e haza.

Egy tünemény egyébként a nő, tipikusan az az ember, aki semmit nem csinál félgőzzel, óvónéninek született, imádja a gyerekeket, a kicsik pedig viszont imádják őt. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ilyen szakemberek foglalkoznak a lányunkkal.

Néhány csoportos játék után elérkezett a jelmezverseny ideje is, amikor minden gyerkőc egyesével felment a színpadra, bemutatkozott, elmondta, hogy minek öltözött, majd egy nagy kiáltással elűzte a telet.

Nem gondoltam, hogy az én minden lében kanál lányomnak ez kihívást jelentene, de annyira megilletődött a rá irányuló figyelemtől, hogy nem akart egyedül kiállni a többiek elé. Végül felmentem vele, az ölembe vettem és amíg a nyakamba fúrta az arcát, addig elmondtam helyette mindent, amire szükség volt.

Szerencsére hamar feloldódott, később még a fánkevő versenyre is benevezett, ahol egy madzagról voltak lelógatva a nyalánkságok és a kezüket hátratéve kellett megenni őket. Nem különösebben izgatta magát azon, hogy ez időre megy, szép komótosan, a kezei segítségével falatozott, aztán amikor az óvónéni rászólt, hogy tegye hátra a kezét, akkor gondolkodás nélkül hátratette AZ EGYIKET és békésen evett tovább a másik segítségével.

A rendvezvény zárásaként kihirdették a jelmezverseny eredményét, de természetesen mindenkit díjaztak, az én gyerekem a legaranyosabb kategóriában. Nem vagyok igazán objektív, de tényleg nagyon aranyos volt!

Végül éppen időben értünk haza, hogy le tudjuk a lányokat fektetni és legnagyobb megrökönyödésünkre a Kicsi sem aludt el hazafelé az autóban.

A szuper farsang hatására mindketten kicsit túltelítődtek, egy gyors mosakodás után a babát legalább sikerült hamar elaltatnom, de a Nagy még este kilenckor is azon buzgólkodott, hogy elűzze a telet.

Ez legyen a legkevesebb, egyszer-egyszer, hétvégén ez is belefér!

Salty