Az eheti posztot nem fogom hosszú lére ereszteni, annyira nem csináltam semmit az elmúlt napokban, hogy már-már nekem kínos a dolog.

Azon kívül, hogy főztem, a házimunkát akkor hanyagoltam, amikor csak tudtam, így ciki, nem ciki, volt, hogy két napig is aszalódott egy kupac ruha a szárítóban, mire eszembe jutott, hogy már régesrég lejárt a program. Semmi gond, majd egy kicsit tovább simogatjuk őket a vasalóval, ez legyen most a legkisebb gondunk.

A felszabadult időmet igyekeztem arra fordítani, hogy legalább minimálisan rendbe szedjem a külsőmet, „ha jól nézek ki, jól is érzem magam” jeligére. A száraz kezeimmel rögtön hétfőn este eljutottam paraffinos kezelésre és pár nappal később még a hajamat is sikerült befesteni. Azt viszont senkinek nem javaslom, hogy nekikezdjen a lábait legyantázni, miközben békésen alszik a babája, mert ha a kiszámolt idő előtt felébred (és ilyenkor tuti, hogy fel fog), akkor nem különösebben kellemes, hogy a gyerek hozzátapad az ember még itt-ott ragacsos combjához.  

Szerencsére hétfőn és kedden is a szokásosnál kipihentebben ébredtem, bár egyelőre nem sikerült teljesen megoldani az éjszakáinkat, de elkezdtem próbálkozni egy nagyjábóli rendszer bevezetésével. A kiságyban fektetem le a Kicsit és éjfélig ott is marad, sőt, addig tejet sem adok neki. Ha felébred, akkor a jógalabdán rugózva altatom vissza, viszont utána, a hajnali órákban magam mellé veszem.

Ez nem jelenti azt, hogy kevesebbszer ébred, de úgy tűnik, hogy rátaláltam a „cicifüggőség” nyitjára – az lett az átmeneti megoldás, hogy ha megszoptatom, akkor nem veszem el tőle a mellem amint úgy tűnik, hogy befejezte, kivárok pár perccel hosszabban és idővel ő maga csatlakozik le, fordítja el a fejét és alszik tovább. Így nem kell azzal küszködnöm, hogy szoptatás után még külön rütyőzzek is vele, amíg visszaalszik.

Múlt héten írtam, hogy a jelenlegi helyzetünkből egyelőre túl drasztikus váltásnak érezném teljesen leszoktatni az éjjeli nassolásról, de valamennyire elkezdtem visszafogni a dolgot, így azért van szabad szemmel is látható javulás. Egyre többször fordul elő, hogy több órát is alszik egyhuzamban, bár az még mindig nagyon távoli cél, hogy csak 1-2 alkalommal kelljen kelni hozzá.

Ha őszinte akarok lenni, akkor azt kell mondanom, hogy a minimálisnak tűnő, de azért mégis jelentős fejlődést én annak a számlájára írom, hogy végre sikerült a nappali „órarendünket” tisztába tenni és két hét küzdelem után eljutottunk arra pontra, hogy sikerült átszoktatni a dedet a háromszori alvásra.

Eddig nem nagyon bírt ki 2 óránál többet ébren, ami az ő korában eléggé karcsú, de ezt betudtam annak, hogy magák a szundik is elég rövidek, így elsősorban ezen akartam dolgozni. Azzal nem nagyon tudok mit kezdeni, hogy a reggeli és a délutáni „ovifuvar” közben is bealszik, de az volt a célkitűzés, hogy minél inkább megnyújtsam ezeket az időszakokat is, azon túl, hogy a „középső” délelést fel akartam tornázni legalább másfél órára.

Az volt a logika, hogy ha hosszabban alszik , akkor délután elég később elaludnia és akkor a korábbi utolsó szundit (17:30-18:00 között) el tudjuk hagyni. Nem volt egy majális, de végül sikerült megugranunk a feladatot.

Most a napirendje a következő:

7:00 – ébresztő és reggeli szoptatás
7:30 – indulás az oviba
8:30 – 9:00 – első szundi

Általában a hazaút utolsó harmadában alszik el, így ezt igyekszem összekötni bevásárlással, piaclátogatással vagy bármilyen egyéb „babakocsis” tevékenységgel, hogy legalább fél órát aludjon.)

9:30 – tízórai

Először püré, csak utána szoptatom meg, ami ténylegesen csak 1-2 percet jelent.

11:15 – szoptatás
11:30 – 13:00 – második szundi

Ez az az időszak, amit egyelőre sajnos még nem sikerül egyben abszolválnia, de rendszeresen visszaaltatom, ennek köszönhetően már egyre többször fordul elő, hogy akár egy órát is tud folyamatosan aludni.

13:15 – ebéd (tartalmasabb és több püré, majd szoptatás)
15:15 – szoptatás és indulás az oviba
15:30 – 16:30 – harmadik szundi

Ilyenkor általában eléggé fáradt, szinte azonnal elalszik az autóban, de nagyon nehéz azt megoldani, hogy amíg bemegyünk és felveszem a Nagyot a csoportból, ne ébredjen fel, mert utána kicsi az esélye, hogy újra elalszik. Az nem opció, hogy kinn hagyom az autóban, így a szó legszorosabb értelmében dugdosom odabenn a kagylóülést, hogy az arra járó kósza gyerekek ne piszkálják és ne a legnagyobb ricsarban legyen.

Talán az a legjelentősebb probléma, hogy az „előszoba” és maga az öltöző részleg a csoportszobán belül található, el van különítve, de olyan nagyjából mintha egy lakásba lépne be az ember, tehát gond nélkül odajöhetnek a többiek, amíg a Nagyot öltöztetem.

Szeptember óta szajkózom a gyerekeknek, hogy nem szabad a babát piszkálni, az óvónők is igyekeznek odafigyelni arra, hogy senki ne birizgálja (már csak a betegségek miatt sem), de még így is sokszor előfordul, hogy elfordulok egy pillanatra és mire visszanézek, addigra valaki az ülésben turkál.

A lényeg a lényeg, nagyon körülményes megoldani, hogy ne ébredjen fel, de a baba napirendje miatt rászoktunk arra is, hogy hazafelé úton megállunk a játszótéren, elmegyünk a parkba biciklizni vagy rollerezni, így a babakocsiban tud még egy kicsit hunyni és ha minden csillag együtt áll, akkor akár 17:00-ig is alszik.

Innentől már viszonylag egyszerű a nap több része.

18:00 – vacsora (püré és szoptatás)

19:00 – fürdés

19:30 – vacsora repeta (még egy kis püré)

20:00 – szoptatás és alvás

A fentiekből az világosan látszik, hogy a délutáni szundi a legnagyobb kérdőjel az egyenletben, így a siker érdekében már nem indulok el a Nagyért 15:00-kor, mint eddig, hanem csak fél órával később, hogy hátha akkor már „fáradtabb” a baba, hátha mélyebben és hosszabban fog aludni, mintha korábban adnék arra lehetőséget, hogy elpilledjen.

Nem gondoltam, hogy ennek a fél órának akkora jelentősége lenne a Nagy számára, de mégis észrevette és egyik nap szemrehányóan meg is kérdezte, hogy miért ilyen későn jöttem érte.

Nagyon érzem rajta – ha nem is nevezhető egyértelműen testvérféltékenységnek, de annak mindenképp, – hogy hiányzom neki. Az utóbbi időben sajnos nem tudtunk túl sok időt kettesben tölteni és a a problémás éjjeleknek köszönhetően a hálószobából is „kiraktam”, így aztán hiába kényezteti és alszik vele az apja, attól még az én osztatlan figyelmemre is lenne igénye.

Azt szerencsére gond nélkül beemelte, hogy mostanában a férjemmel tölti az éjszakákat, csak annyit kért, hogy cseréljük el a párnáinkat, hogy az én párnámmal aludhasson.

Nem is jöhetett volna jobbkor az két cirkuszbelépő, amit még december közepén vettem a most vasárnapi előadásra.

Már akkoriban gondolkoztam rajta, hogy jó lenne valami olyan különleges programot csinálni, amire csak őt viszem magammal, így amikor szembejött, hogy a Cirque du Soleil a mi városunkba látogat, ráadásul egy különleges „bogaras” műsorral, rögtön eldöntöttem, hogy ez lesz az, ahová kettesben fogunk elmenni.

Egész héten erről beszélgettünk, nagyon izgatott volt, hogy csak mi ketten, a „nagylányok” megyünk majd, de én is teljesen be voltam zsongva, hogy az első cirkuszi látogatása rögtön a világ legnevesebb társulatának az előadása lesz.

Igaz, hogy csak néhány órára voltunk távol, de így is szuper volt az együtt töltött idő, le sem szállt az ölemből az egész darab alatt és még itthon is milliószor megölelt, miközben ezerszer elmondta, hogy nagyon szépen köszöni, hogy elvittem és ugye megyünk majd máskor is? Sőt, azt is megjegyezte, hogy ha a kistestvére nagyobb lesz, az sem lesz ellenére, hogy őt is elvigyük magunkkal.

Ez volt eddig a leghosszabb időtartam (négy óra), amit a Kicsi nélkül töltöttem és ugyan tudtam, hogy otthon a férjem majd remekül gondját viseli, de azért mégis nagyon jó érzés volt, amikor hazaérve újra a karjaimba vehettem.

Ettől függetlenül azt gondolom, hogy mindenképpen megérte, hogy a Nagyra is jutott egy kis kettesben töltött idő, az már csak a hab a tortán, hogy úgy tűnik, hogy végre sikerült eltántorítani a darukezelői karriertől is.

Most már minden kétséget kizáróan artista akar lenni.

Salty