2023.03.20. – 2023.03.26.

A héten végre visszatértünk a normál kerékvágásba a múlt heti betegeskedés után. Számítottam rá, hogy a gyerek nem boldogan szökdécselve fog bölcsibe menni hétfő reggel, így nem ért meglepetésként, hogy sírós-szomorú hangulatban adtam be a csoportba. Szerencsére a kedvenc tetája volt aznap reggel, sokat javított a helyzeten, hogy őt látta meg, amikor kinyílt az ajtó.

Viszonylag rövid idő alatt túltette magát a tragédián, hogy újra vissza kell rendeződnünk a dolgos hétköznapokba, kedden már csak egy kicsit húzta a száját, hogy ismét bölcsibe kell mennie.

Hirtelen és váratlanul kopogtatott be a tavasz, bár igaz, hogy csak mutatóba kaptunk pár nap szinte kora nyári időt, de azért nagyon jól esett mindannyiunknak a kellemes meleg napsütés. Délutánonként már 25 fokig is felkúszott a hőmérő higanyszála, így igyekeztem rávenni magam, hogy legalább felületesen átnézzem a gyerek tavaszi-nyári ruhatárát és fejben listázzam, hogy mi az, amit tavaly óta kinőtt és nagyobb méretet kell beszereznem belőle.

Ennek köszönhető, hogy a héten egy rendkívüli gyereknevelési ötlettel gazdagodtam, ráadásul teljesen véletlenül! Annyira meglepő és csodálatos a felfedezés, hogy a gravitáció meg Amerika elmehet a sunyiba, a nyomába sem érnek! INTERAKTÍV PÓLÓ kéremszépen!

Tudjátok, az a változó mintás ruhadarab, amire olyan flitterek vannak felvarrva, amiknek mindkét oldala különböző színű és a másik oldalukra simítva őket megváltoztatható a kép színe.

Az egész a dinoszauroszokkal kezdődött. Mindig is szívesen játszott a dínókkal a gyerek, de soha nem töltöttek be központi szerepet az életében, nem tartoztak a mindenkori kedvencek közé. Pár napja viszont – mivel még mindig kitart a kirakó-mániája – kapott egy 30 darabos kirakót, ami dínókat ábrázol a háttérben füstölgő, bugyogó lávával beborított vulkán körül.

Ennek a képnek a következménye a dinoszauroszok kedvenccé való előléptetése volt, azóta bármilyen színű és fajtájú dínók jöhetnek, bármilyen mennyiségben. („Anya, eltört(!) a vulkán, vigyázni kell a dínókra, mert jön a láva! Nagyon zsizsa!”)

A rövid ujjú felsői idén már mind kicsik (nem csoda, tavaly nyáron még 18 hónapos méretet hordott), újakat kell beszereznem és kénytelen vagyok eltüntetni a régesrégen kinőtt, óriási favorit sárga markolós pólóját is. Gondoltam hát, hogy beszerzek valami hasonlóan klassz darabot, ami elfeledteti vele a korábbi kedvencet. Így került hozzánk a zöld-kék flitteres dínós felső.

Arra azért számítottam, hogy fog neki tetszeni és érdekesnek találja majd az interaktív funkciót, de a legmerészebb álmaimban sem jutott volna eszembe, hogy közel egy órán keresztül fogja áhítattal simogatni a flittereket a mintán. Azt hiszem megtaláltam azt a csodát, amivel hosszabb időre is lefoglalható a gyerek.

El is döntöttem, hogy veszek majd egy másik hasonlóan izgalmas mintájú verziót is, amit eldugok a táskám mélyére vészhelyzetek esetére. Sokkal kevesebb helyet foglal, mint a meséskönyvek vagy a munkagéppark és láthatóan az érdeklődését is hosszabb ideig tartja fenn. Win-win megoldás, igazi jackpot!

Szerdán ismét nőgyógyászhoz voltam hivatalos, hogy megejtsük a szokásos havi baba-vizitet és megbizonyosodjunk róla, hogy minden rendben van odabenn, megfelelően fejlődik a kisebbik lányunk is.

Nem igazán élvezte a vizsgálatot, óriási rúgásokkal adta a tudtunkra, hogy nem tetszik neki a kutakodás. Még a doktornő is megjegyezte, hogy annyira agresszívan fészkelődik, hogy már kívülről is szabad szemmel látható, ahogy hullámzik a hasam és szinte majd’ lerúgja az ultrahang fejet a pocakomról.

A méretek leellenőrzése után kiderült, hogy gyakorlatilag napra pontosan a terhességi szakasznak megfelelően fejlődik és éppen akkora, amekkorának ennyi idősen lennie kell. Már 680 gramm és 32 centiméter!

Olyan gyorsan telik az idő! Tudom persze, hogy többedik gyereknél az ember lánya már nem lesi árgus szemekkel a teste össze változását napi négyszázszor, de mégis úgy érzem, hogy kettőt pislantottam a pozitív teszt után és már lassan a harmadik trimeszterbe érek.

Kicsit mellékvágányon van a terhesség a normál, mindennapi életünkhöz képest, ami őszintén szólva megijeszt, ha jobban elmélázok rajta. A nagylányom újszülött korszakát én nagyon jól viseltem, mert terhesen ugyan rajtam volt a szemellenző és csak a „szülésig láttam”, nem nagyon tudtam, hogy mire számíthatunk utána, de az első pár hónapban gyakorlatilag tökéletes baba volt.

Csak pár napra volt szüksége, hogy beálljon a nappali-éjszakai ritmusa a kórházból történő hazaérkezés után, egyébként szépen, békésen aludt, csak enni ébredt közel azonos időközönként. Szoptatni is szuperül tudtam, ráadásul a gyerek is nagyon jó étvággyal, ügyesen evett, így egy-egy etetés maximum 10-12 percig tartott, utána szinte azonnal ment is vissza aludni. Az éjjeli ébredések sem voltak megterhelőek, szinte félálomban letudtuk az étkezést, aztán csendesen, békésen aludtunk mindketten tovább. Szó szerint kipihentek voltunk mindannyian, nem terhelte meg egyikőnket sem ez az időszak.

A rózsaszín köd és felhőkön lebegő „új szülő érzés” a harmadik hónapig tartott. Ekkor tanult meg megfordulni és a mozgásfejlődés beindulásával sokkal akaratosabb lett és egyre nehezebben tudtunk a kedvére tenni. Egyik napról a másikra elutasította a babakocsit, csak magunkra kötve tudtuk hozni-vinni, frusztrálta, hogy nem találom ki a gondolatait és a szoptatás tökéletessége is megszűnni látszott. Megtorpant a súlygyarapodása, csak az egyik mellemet volt hajlandó elfogadni és székletűrítési gondjai is lettek.

Nagyon váratlanul ért, hogy az én tökéletes babám ilyen pálfordulásra volt képes, zavart és stresszelt a saját tehetetlenségem és szégyelltem magam, hogy az otthon vele kettesben töltött nap végére szétcincálódnak az idegeim és leginkább a munkából hazaérkező férjemen vezetem le a feszültséget.

A kapcsolatunk és a szülői mivoltunk szempontjából is nagyon nehéz volt ez a pár hónap, amit leinkább annak tudok be, hogy nem voltam mentálisan eléggé felkészülve arra, hogy egy kisbaba bizony ilyen. Teljesen átlagosan viselkedik, nem különlegesen nehéz vagy extra igényű gyerek, csak mi az elején belehuppantunk „a jóba” és mindannyiunkat sokkolt, amikor elmúlt az első pár álombéli hónap.

Most is nagyon félek ettől, hogy csak úgy telik a terhességem, a figyelmemet szinte teljes egészében lefoglalja a párhuzamosan futó nagybetűs ÉLET és agyban nem vagyok a megfelelő helyen, hogy újra egy újszülöttről gondoskodjak. Mióta erre rádöbbentem, nagyon tudatosan igyekszem időt szakítani a mentális felkészülésre, mert mindenáron szeretném elkerülni, hogy a családom többi tagja igya meg a levét az én érzelmi hullámvölgyeimnek.

A pszichológiai kitérő után kanyarodjunk vissza a nőgyógyászhoz. Ahogy fentebb már említettem, a vizsgálat során szerencsére mindent rendben talált a doktornő, de azért kevésbé jó híreket is tartogatott számomra ez a vizit.

Éreztem én, hogy furcsa, hogy a cukorterhelés során csak éhgyomri és a koktél elfogyasztása utáni két órás értéket néztek, de akkor nem kérdeztem rá külön a miértjére. Úgy voltam vele, hogy végülis már 3 év eltelt mióta legutóbb ilyen vizsgálaton voltam, lehet, hogy azóta változott a protokoll, a laborban dolgozók ebben sokkal kompetensebbek, biztosan jobban tudják, mint én.

Kiderült, hogy valóban 3 pontos vizsgálatra lett volna szükség, így hiába voltak jók az értékeim, mégis mehetek repetázni. Nagyszerű.

Kicsit olyan érzésem van, hogy tudja az univerzum, hogy több gyereket nem fogok szülni, ezért biztos, ami biztos, meggyőződik róla, hogy minden, ami a terhesség alatt történik, maradandó nyomot hagy bennem. Ha valami nem volt elég jelentős, azt ismételjük. Remélem, hogy a gyereket nem kell majd kétszer megszülnöm, csak hogy így utoljára emlékeztetes legyen a dolog.

A jó időt kihasználva szerdán és csütörtök délután is hamarabb letettük a munkát, és családilag egy hosszú sétára mentünk a környék legnagyobb parkjába. Itt minden megtalálható, akármire vágyik az ember: rengeteg játszótér, kávézók, éttermek, csónakázótó és nagy, üres, fákkal borított részek, ahol a kutyát is kellően le tudtuk mozgatni.

Hazafelé menet még egy pár ág aranyesőt is sikerült beszereznünk, amire otthon a lányunk sosem lankadó felügyelete mellett – húsvéti dekoráció gyanánt – felakasztgattuk a színes dísztojásainkat is. A sok műanyag dekoráció közé belekeveredett egy fából készült, festett tojás is, aminek nem volt akasztója.

Honnan lehet tudni, hogy kutya mellett nő fel a gyerek? Az akasztó hiányát látva rögtön meg is jegyezte, hogy „anya, ennek a tojásnak nincs póráza!”

Mindannyiunknak nagyon jól esett a friss levegő és a langyos tavaszi időjárás, igyekeztünk be is tárazni belőle, hogy az előjelzés alapján a következő 8-10 esős napra is kitartson.

Nagyon sajnáltam, hogy már a hét végére ideért a rossz idő, mert emiatt sok előre kitalált programunkon kellett módosítani. Pénteken délután megérkezett hozzánk látogatóba az öcsém, hogy megnézze az unokahúgát és eltöltsön nálunk pár napot.

Tavaly ősszel találkoztunk utoljára, már nagyon időszerű volt, hogy újra összefussunk és ne csak egy gyors ebéd erejéig lássuk egymást. Szerencsére pár hónapja már a fővárosban lakik, így nem olyan körülményes eljutnia hozzánk, mint anyukámnak, így meg is beszéltük, hogy gyakrabban fog látogatóba jönni.

Ugyan a tervezett programjainkat javarészt le kellett mondanunk, de így is kellemes 2,5 napot töltöttünk együtt. Legóztunk, kártyáztunk, társasjátékoztunk és persze finomakat ettünk.

Vasárnap nálunk gyűlt össze a család ebédre, a menüvel igyekeztem mindenkinek a kedvére tenni, így tavaszi zöldséglevest és egy órási kondér pörköltet főztem. Még az évek óta kőbe vésett „négy felnőttnél többre nem vagyok hajlandó nokedlit szaggatni” szabályomat is félretettem és egy kiló lisztből készítettem el a mindenki által bálványozott köretet.

Természetesen az öcsém jó előre megkérdezte, hogy mit hozzon nekünk otthonról, van-e szükségünk valami „hazaira”. Nem olyan régen voltam a határ túloldalán, így a tartós termékekből még bőven van itthon raktáron, de azért megjegyeztem, hogy egy üveg Erős Pistát és két csomag túró rudit hozhat, másra tényleg nincs szükségünk.

A tesóm ezt persze úgy értelmezte, hogy a kis családunk örök boldogsága múlik az általa beszerzett holmikon, ezért 5 üveg csípős István társaságában és kb. 50 darab rudival megpakolva érkezett, hogy biztosan elég legyen.

Már megbeszéltük, hogy egy hónap múlva jön hozzánk újra, addig pedig azt hiszem mindannyian rendületlenül fogjuk a túró rudit Erős Pistába tunkolni, hogy még véletlenül se romoljon ránk semmi.

Salty