
Néhanapján el szoktam azon gondolkodni, hogy mikor és hogyan jutottunk odáig, hogy a társadalom ennyire megutálta a gyerekeket.
Pár napja szembejött velem egy poszt, amiben az írója nehezményezte, hogy annak a társasháznak az udvarán, amiben ő is lakik, gyerekek játszanak, labdáznak, futkároznak és hogy mit lehet ellene tenni, mert őt ez rettenetesen zavarja.
Jöttek is a kommentek dögivel, hogy igen, „ezek a mai gyerekek” azt csinálnak amit akarnak, egyfolytában csak visítanak, nincsenek sem ők, sem a szüleik másokra tekintettel, mert bezzeg a mi korunkban az ilyen viselkedésért már biztosan ránk lett volna szólva, mi nem voltunk ilyen neveletlenek.
Tudom, én vagyok a hülye, hogy rászántam az időt a kommentek olvasgatására, de kíváncsi voltam – és végül elképesztően sokáig kellett görgetnem az első olyan megjegyzésért, hogy „miért ne játszhatnának a gyerekek a közös udvaron, ők is ott laknak – mi ebben a világvége?”
És igen, értem, hogy a gyerekek – főleg a dackorszakosok meg az ovis korosztály – tudnak rohadtul idegesítőek lenni és azt is készséggel elhiszem, hogy léteznek olyan szülők, akik tényleg nem foglalkoznak azzal, hogy hogy viselkedik a kis szemük fénye, de attól, hogy én is láttam már ilyet, elég durva általánosítás lenne azt mondani, hogy MINDEN gyerek és MINDEN szülő (vagy legalábbis a többségük) ilyen.
A disznóvágásos visítás – amire sokan hivatkoztak – pedig kimondottan ritka, legalábbis én az időm nevetségesen nagy hányadát töltöm különböző játszótereken, játszóházakban és az oviba is napi kétszer bemegyek, de talán egyszer-kétszer voltam ennek megfelelő szituációnak tanúja.
Igen, ahol gyerekek vannak, ott van egy alapzaj, játszanak, beszélgetnek, nevetgélnek – dehát mégis mit kellene csinálniuk? Kussban sakkozni a csúszda alján?
Nem tudom, mikor kezdődött ez, csak tippem van, de mivel az én nagyobbik lányom is csak akkoriban született, ezért maximum gyanakodni tudok arra, hogy a Covid hozadéka, hogy sokan ennyire elszigetelődtek az embertársaiktól.
Egyre többen dolgoznak otthonról (nem kritika, én is gyakran vagyok home office-ban), kevesebb szociális interakció ér minket és valahogy társadalom egésze – nem csak a családok többsége – nuklealizálódik.
Úgy meg persze, hogy zavaró, ha csinálnád a dolgaidat, erre valami vagy valaki, akinek eredetileg nem volt ott helye, átszakítja a gondosan kialakított kis buborékod falát, akkor is, ha amúgy az nem valami egetrengető cucc, csak TÉGED zavar.
Szóval értem a miértet, tényleg.
Viszont ettől függetlenül én továbbra is rettenetesen sértőnek találom az olyan megjegyzéseket, hogy „hát a büdös, koszos hajléktalant sem viselem el magam körül, a gyerekeket miért kellene”, mert mégiscsak egy levegőt szívunk, egymás mellett élünk és a bőszen hangoztatott „tekintettel lenni a többi emberre” nem egyirányú utca.
Elfogadom, hogy egyénközpontúbb lett a világ, mindenki azt várja, hogy a többiek az *Ő IGÉNYEIKHEZ* alkalmazkodjanak, de úgy veszem észre, hogy menet közben azt elfelejtettük, hogy a társadalmi együttélés kompromisszumokkal jár és annál picit több empátiát és toleranciát igényel, mint amennyit egy tál lencse is képes felmutatni.
Csak a saját nevemben tudok beszélni, de azt hiszem viszonylag kevés olyan szülő létezik – és én a hajléktalanos kommentelőkkel ellentétben már láttam élőben gyereket és más szülők között is rendszeresen megfordulok – aki mosolyogva figyeli, hogy a csemetéje tör-zúr-visít-ordít vagy bármilyen más módon okoz kellemetlenséget a többi jelenlévőnek.
Viszont egy dolgot nem árt szem előtt tartani: a gyerekeknek otthon a lakásban viselkedniük kell, mert a rohangálás, hangoskodás ugyebár zavarja a szomszédokat; az oviban is viselkedniük kell, mert az sem dühöngő, így gyakorlatilag abban a napi pár órában, amit szabad levegőn töltenek, ereszthetik kicsit jobban szabadjára magukat.
Igen, sok játszótér van társasházak között, sok épületnek van közös udvara, mert feltételezem, hogy amikor ezeket megtervezték és felépítették, a gyerekek még nem voltak kiutálva a társadalomból (pedig mi sem összevarrt szájjal hintáztunk 20-30 évvel ezelőtt) – de ezzel utólag nem sokmindent lehet kezdeni.
A normális szülő (és én szeretném hinni, hogy ez a többség, mert magam körül ezt tapasztalom) ott is rá fog szólni a gyerekére, hogy ne 170 decibeles hangerővel játsszon, de játszaniuk VALAHOL viszont egyszerűen muszáj.
Akit ez is zavar, annak nem tudok mást mondani, minthogy tényleg költözzön akkor tanyára.
Salty

Ez pont olyan, mint amikor gazdagék kiköltöznek zöldövezetbe, kivágják az összes (akár 50-60 éves) fát a telken, felépítik a kacsalábon forgót a medencével, és lebetonozzák az egész udvart. Akkor miért jött zöldövezetbe?
Akit zavar a gyerek, ne költözzön játszótér mellé, vagy olyan lakásba, ami a társasház játszós udvarára nyílik. Az új építésű lakásoknál sem árulnak zsákbamacskát, mindenhol elérhető a teljes kertterv is.
KedvelésKedvelés