Talán Boribon volt a legelső,
Aztán jött KippKopp és a többiek,
Bogyó, Babóca, Pihe és Szellő,
Hosszabb mesék és a kedvenc rövidek.
De együtt néztük a Vízipókot,
Süsü sárkányt, Mazsolát és Tádét,
Mert az nem lehet, hogy a magyart
Ne ismerd olyan jól, mint másét!
Lapozó a török Mehemeddel,
Lehunyja kék szemét… leporelló,
Bimbózik a magyar lelked,
Virágja hervatag, könnyen illó.
Én vigyázok rá, megígérem,
Minduntalan locsolgatom,
Nekem az a küldetésem,
Hogy a gyökereim megoszthatom.
Megfürdetlek a Balatonban
És énekeljük hogy Hull a pelyhes,
Hallod majd minden mondatomban,
Ahogy anyanyelvünk vígan repdes.
Már csak néhány röpke év,
És te fogsz nekem verset olvasni,
Lesz-e vajon költemény,
Ami a lelkedbe fog olvadni?
Kinek a sorai jutnak el hozzád? 
Adyt szereted majd vagy inkább Petőfit?
Vagy te is lúdbőrös leszel újra és
Újra, amikor iszod Radnóti betűit?
Az én nyelvem a te nyelved is,
Az én hazám a te hazád,
És szeretném, ha jól ismernéd,
Itt is, a határ túloldalán.

Salty
2026.01.16.

[Cikket terveztem írni, vers lett belőle. 😉]