Hétfő este 9, a férjemmel éppen arra készülünk, hogy megnézzünk egy újabb részt a sorozatunkból:

• Mit csinálsz? Nem úgy volt, hogy filmezünk?
  
• De-de jövök már, csak elpakolom a kinetikus homokot az étkezőasztalról.
  
• Dehát az el volt pakolva! Amikor befejezték a játékot, a lányok szépen összeszedték és visszacuccoltak mindent a dobozba.
  
• Tudom.
  
• Akkor nem elfér ott? Ráérünk holnap eltenni.
  
• Nyugi, ez nem valami rendmániás baromság, csak prevenció.
  
• Hogymi?
  
• Tudod te, milyen veszélyes ezt itt, szem előtt hagyni?
  
• ???
  
• Reggel ezek ketten felkelnek, kimennek a nappaliba, meglátják, játszani akarnak vele, én azt válaszolom majd, hogy csak a holttestemen keresztül, mert így is egy örökkévalóság, mire elkészülnek, erre mind jól összeveszünk, a Nagy minimálisan megsértődik, a Kicsi maximálisan behisztizik, késve indulunk el az oviba, emiatt jól beszorulok a dugóba, a munkahelyemre se érek be időben, csak akkor, amikor a mélygarázsban már tuti nem lesz hely és parkolhatok majd hat utcával arrébb, ahonnan csak a környékbeli építkezések miatt feltúrt sáros utakon tudok visszagyalogolni az irodába, pedig holnap pont a bézs magassarkú csizmámat akartam felvenni.
  
• Érthető. *körbenéz a lakásban* Van még itt valami, ami ennyire veszélyes?

🤷‍♀️😁

Salty