
Az úgy volt, hogy itthonról dolgoztam a nyári szünet alatt és egy verőfényes délelőtt a lányom megkérdezte, hogy megnézhet-e egy részt valami macskás, babaházas meséből, mert Bakáéknál már látta és nagyon tetszett neki.
Akik próbáltak már gyerek mellett melózni home office-ban, azoknak nem kell magyaráznom, hogy mekkora áldás, amikor nem kell meghajlítani a tér-idő kontinuumot, hogy 15 percig megszakítás nélkül csinálhasd, amit csinálnod kell, így rábólintottam.
A kérdéses gyerek már elmúlt 5 éves és nem vagyunk képernyőná:cik sem, viszont szeretjük előre lecsekkolni, hogy pontosan miről is szól egy-egy mese, mielőtt elindítjuk, de erre most nem nagyon volt kapacitásom.
Úgy voltam vele, hogy láttam már ezt a göndörböngyör Gabi lányt játékokon meg gyerekruhákon, csak nem lehet annyira gázos ez a sorozat.
Annyi megvolt, hogy a kiscsaj valami varázslattal összemegy és úgy játszik egy babaházban – szóval ez alapján én az Alíz csodaországban és a Varázslatos iskolabusz lájtosabb, rózsaszín-csillogós szerelemgyerekét képzeltem el.
Ment a műsor, a lányom a kanapén tátotta a száját, én a konyhaasztalnál dolgoztam.
Néha-néha odapillantottam, láttam szárnyas cicatündért meg egy halfarkú-szőrösfejű hableánymacskát(?) is, de akkor még nem tudtam, hogy akármilyen rendhagyó a testfelépítésük, ezek ketten még így is a legnormálisabb szereplők közé tartoznak.
Majd nagyjából nettó három és fél perc után arra kaptam fel a fejem, hogy szó szerint ezek a szavak jöttek ki a tévéből: „nézzétek milyen kis helyesek, félig hörcsögök, félig cicák!”
Miafasz.
A szemgolyóim úgy készültek elhagyni a koponyámat, mint a hörcsögcicák a lakóhelyükül szolgáló tojástartó dobozt és innentől kezdve már véletlenül sem tudtam a munkámra koncentrálni.
Kit érdekelnek az excel táblák, miközben egy tejesdobozfejű macska(!!!) próbál egy csuklást – igen, jól olvasod, CSUKLÁST – elásni?
Halál komolyan. Nem viccelek.
Nem tudom, hogy ennek a mesének az alkotói mit szívnak, de hogy durvább, mint egy Kufli-trip, az egészen biztos és elképzelni sem merem, hogy ezek után mi jöhet még?
Este mindenesetre megnézek még néhány részt belőle, szigorúan kutatási céllal, mert majdnem biztos vagyok benne, hogy a Sailor Moon és a Dexter laboratóriuma a fasorban sincs Gabby babaházához képest és mostantól kezdve ez lesz a megdönthetetlen érvem, amikor valaki azzal próbálkozik, hogy beoltsa a kilencvenes évek meséit.
Csóró Gabit mondjuk sajnálom. Állandóan ott lóg körülötte egy sütemény formájú macska (még egy szerencsétlen fele-fele jószág), egyfolytában pofázik és még csak meg sem eheti, mert tele van szőrrel.
Hát…
Nem gondoltam volna, hogy lesz idő, amikor visszasírom Ryder-t és a folyton ugyanazt a tyúkot megmentő kutyakommandót.
Salty

Ez a mese kérdés, elég nehéz dolog manapság. Én a Bogyó és Babócától kaptam lábrázogatást, amikor kb. akkorák voltak az unokáim, mint most nálad a Nagy. Egy darabig hősiesen tűrtem, de aztán áttértünk a “Bori a barátnőm” sorozatra, ami szerintem pont ennek a korosztálynak nagyon jó. Rengeteget lehet tanulni belőle a világról, a gyerekekkel/családdal történő eseményekről. A lányom eleinte morgott érte, de aztán belátta, hogy kedves, szelíd hangulatú mese ami sokat tanít a világról és a természetről, anélkül, hogy unalmas lenne. Végül a Bori könyvek is nagy kedvencek lettek.
Kicsit hasonló a kanadai Caillou mese is, de ott egy kisfiú a főhős, és az ő országában lévő mindennapi szokások, amit közvetít a gyerekek felé, az tanulságos és különleges.
Az epizódokat először együtt néztük és megbeszéltük, de aztán egyes részeket szívesen megnéztek újra meg újra, ahhoz már nem kellettem.
KedvelésKedvelik 1 személy
Boriból van mese? Ezt nem is tudtam! Mi is nagyon szeretjük a Bori könyveket, nem “babásak” és elég hosszúak, hogy a Nagyot is lekösse, szóval mindenképp rákeresek a mesére is belőle! 😉
KedvelésKedvelés
Nekünk a hagyományos tévézés jött be. Ha mesét szeretne bekapcsolom a JimJamet, csak ezt nézheti vagy az állatos csatornát. Ha épp olyan mese megy amit nem akar nézni, lekapcsoljuk. Nem tud böködni meg válogatni a végtelenségig, nem is érdekli hosszú távon. JimJames meséket nem kell szűrni, mert szerintem ott még a ligthok mennek. A legnagyobb hátránya h a reklámokat is látja, mondjuk látszatra szintén nem érdekli vagy zavarja.. maximum azt mondja h vegyünk málnát vagy kiflit ha megy az aldis reklám 😀
KedvelésKedvelés
Nincs TV előfizetésünk, így az nem játszik, de igen, ott talán a reklámok lehetnek problémásak (Az Aldi még ok, most már nem a játékokat tolják a mesék között agyba főbe? 🤔)
KedvelésKedvelés
De van az is, főleg ünnepek környékén, de én örülök is neki. Van h mondja h ez v az tetszik neki akkor felírom 😀 aztán később megnézem mit tud mennyibe kerül. Nem egy követelőzős gyerek.
KedvelésKedvelik 1 személy
Az enyém is ezt csinálja, bárhol lát valamit ami tetszik neki, mindig szól, hogy “ezt karácsonyra, ezt a 6. születésnapjára” – aztán amikor már úgy gondolta, hogy túl sok holmit összeválogatott a következő szülinapra, akkor nekikezd a hetedik és a nyolcadik szülinapnak is. 😀
KedvelésKedvelés
Én a Pokémonnal voltam így. (Már felnőttként láttam.) Meg voltam róla győződve, hogy Ash a főgonosz a mesében, annyira csúnya volt, aztán meg teljesen ledöbbentem, mikor kiderült, hogy pont fordítva van.
KedvelésKedvelik 1 személy
Na, itt azért van egy izgi téma, amiről ha ez a poszt a bezzeganyán lenne, akkor lehetne beszélni.
“mert Bakáéknál már látta és nagyon tetszett neki.”
“szeretjük előre lecsekkolni, hogy pontosan miről is szól egy-egy mese, mielőtt elindítjuk”
Ha már máshol látta, és ott lehet, akkor kvázi halálmindegy, másrészt akkor van itt egy nem összeegyeztetett gyereknevelési miheztartás, amihez csak te tartod magad. 🙂
Amúgy rájöttem, hogy engem sokszor nem is a történés zavar egy mesében, hanem a szinkron. Amikor a fiam kicsi volt, mindennek, de tényleg mindennek Csifó Dorina meg Bogdányi Titanilla volt a magyar hangja, egy idő után már falra másztunk a ténytől is, pedig amúgy kellemes hangjuk van. Most megnéztem Gabit, és a magyar és a horvát szinkron is borzasztó, az angol még úgy ahogy elmegy, de ott is érzetre egy laza harmincas csaj a szinkronja Gabinak.
KedvelésKedvelik 1 személy
Igen, ezen gondolkoztam, hogy hogy fog lecsapódni, mert tényleg jelen van nálunk az, hogy nem vagyunk full ráhatással arra, hogy Bakáéknál mit engednek neki megnézni.
Viszont megmondom őszintén, hogy nem is nagyon akarok ennyire erős kontrollt gyakorolni, hogy a kiválasztott mesékbe is beleszólok, mert amúgy tényleg mindent úgy csinálnak, ahogy kérjük és úgy érzem, hogy mikromenedzselés lenne és bizalmatlanságot szülne, ha már azon is izélnék, hogy abban a 20-30 percben, amit a náluk töltött másfél nap alatt rajzfilmeket néz, melyiket engedik meg neki.
Mi menedzseljük a Netflix fiókjukat (annak a gyerek accountján néznek meséket), szóval ellenőrizhető, hogy mit és mennyit nézett meg a Nagy, de mivel eddig kb. Peppa malac, Mancs őrjárat meg My little pony szinten voltunk, nem éreztem úgy, hogy bármibe is bele kellene szólnom.
Volt néhány mese, amit tiltólistára tettünk, hogy azt semmiképp ne kapcsolják be neki, ezt be is tartják, de a Gabby nem volt tiltva.
Amúgy igen, lehet a szinkron a baj vele! Még örültem is, hogy itt is tudjuk magyarul nézni, hát nem lett tőle minőségibb. 😀
Fészen amúgy azt mondták, hogy ezt úgy kell értelmezni, hogy a hibrideket az élő Gabby lány gyártja magának és ezekkel a figurákkal játszik – meg hogy amúgy tök jó és értékes mondanivalója is szokott lenni, de ez az egy rész eddig nem igazán győzött meg. 😀
Kénytelen leszek legalább egy évadot végignézni, hogy át tudjam értékelni a véleményemet. 😀
KedvelésKedvelés
“mikromenedzselés lenne és bizalmatlanságot szülne, ha már azon is izélnék, hogy abban a 20-30 percben, amit a náluk töltött másfél nap alatt rajzfilmeket néz, melyiket engedik meg neki.”
nem vagyunk egyformák, de szerintem ebbe sokkal inkább kell beleszólni, minthogy abban a 1,5 napban mit eszik vagy mikor alszik. a netflix gyerek accountjában rettenetes rémségek vannak, és a mai nagyszülő korosztály egyáltalán semmit nem tud ezekről a mesékről (miért is tudna?), ott és akkor látják ők is először, amikor a csemete rábök a kínálatban. még a szülőknek is fel kell kötni a gatyájukat, h találjanak normális tartalmat, pedig azért a mi generációnk nagyjából belenőtt abba, hogy bármilyen fos ömölhet a tévéből.
KedvelésKedvelés
A Netflix nem szabad pálya, hogy amire rábök, azt nézhet, a négy éven aluli kategóriából lehet választani, egész estés filmek mindenhogy tiltólistásak, valamint az olyanok is, aminek nincs horvát vagy magyar szinkronja.
Ezt a kategóriát azért már átpörgettük itthon, de valóban nem néztem bele minden egyes mesébe – lsd. Gabby babaháza.
Nálunk ez azért nem olyan kardinális kérdés, mert ha nagy ritkán mesét néz a nagyszülőknél, akkor 99%-ban abból néz meg egy újabb részt, amit már itthon megkezdett, nem él vissza azzal, hogy ott “válogathat”.
Bakáék sem kapcsolnak be neki akármit, meg úgy egyáltalán, ha náluk van hétvégén, akkor ritka az, hogy tévét néz, mert állandóan mennek együtt valahová.
A normális tartalom szerintem elég relatív, nekem a Bogyó és a Babóca és a Mancs őrjárat sem üti meg a “na ez igazán kivételes, szuper tartalom” mércét, de nem ártalmasak, így ha a gyerek egyébként szereti, akkor bekapcsolom neki.
KedvelésKedvelés
Hát… Csak azt lehet tiltólistára tenni, amit ismersz. Ha eddig nem is tudtál Gabby letezéséről – hogy is tudhatna egy ember a világ összes meséjéről – úgy nehéz tiltólistázni.
Én ebben végletes vagyok, tökre adom, amit sztroberi mond, hogy ha azt mondja valaki, hogy ő maga átnéz MINDEN mesét mielőtt a gyerek egy percet is lát belőle, de a másik véglet is ok, ha valaki úgy van vele, hogy ott a korhatar besorolás, az elég. Viszont szerintem ha már látta nagyszülő el, és fogja is látni még, és oda nem érnek el a szabályok, akkor felesleges nagyon kapalozni ellene. Az impression, amit nem akartunk, ami ellen ellenkeztunk és szabályt hoztunk, megtortent, és még fog történni meg, ha ott a gyerek.
Persze az se mindegy, hogy mi a kifogás tárgya. A “nekem nem tetszik”en isztem több kell.
Nyilván mindenkinek van olyan mese, amivel ki lehet kergetni őt a világból, és ő maga nem akar kitevodni ennek a saját lakásában. Szerintem ez ok, ha nagyszülőknél szabad, otthon meg közös térben nem, mert anyát kenyszerzubbonyban viszik el tőle rövid távon. Csak ne legyen sok ilyen mese. 😀
Ha viszont tartalmi gond van, hogy mit tanít a gyereknek, pl vallás kérdés (vallás irányába tereget, vagy pont ellene ha ez a heppünk), extrém fogyasztásra ösztönzés stb, olyan irányba erzekenyites vagy pont az ellenkezője, ami morálisan osszeegyeztethetetlen, akkor viszont a nagyszülőknél sem kéne.
KedvelésKedvelés
a tiltólista valóban nehezen megvalósítható, épp ezért mi a nagyszülőknek egy “mit nézhetnek” listát adtunk, itthon is ebből választhatnak. És ha vmelyik gyerek a listát bővíteni szeretné, mert hallott róla/akármi, azt itthon kell a listára felvetetni, nem a nagyszülőknél. Épp kb 2 hete döbbentem meg, h a netflix gyerek accountjában milyen tragikus mesék vannak. Amúgy sztem a gyereknek is jó, ha az a kevés mese, amit nézhet, az nem vm gagyi fos. Ha állandóan mesét néz, akkor persze ez kevésbé szempont.
KedvelésKedvelés
Fentebb sztroberinek írtam, hogy a tiltólista azt jelenti, hogy a négy éven aluli kategória a szabad pálya (így mondhatjuk, hogy korhatár alapján szelektálunk) és van még néhány plusz kitétel (egész estés mesefilm semmiképp, csak horvátul vagy magyarul mehet stb.). Ez a listát már átpörgettük, de nem néztük meg az összes mesét, ami itt található.
Nálunk nagyon minimális tévénézés van, a nagyszülőknél még kevesebb, mert ott ugye hétvégén tartózkodik, amikor többnyire nincsenek is otthon és ha néz is mesét, 99%-ban abból néz egy új részt, amit itthon már elkezdett.
Igen, abban egyetértünk, hogy egy mese nem lesz csak azért tiltólistás, mert nekem nem tetszik. A Bogyó és Babócától is falra mászok, de nem tartom ártalmasnak, ezért nem fogom letiltani, ha egyébként a gyerek szereti.
Az értékrend és morális összeférhetetlenség alapján válogatni szerintem nem lehet biztonsággal, mert ahhoz tényleg minden egyes részt meg kellene néznie a szülőnek is előre.
Jó, nyilván vannak olyan mesék, amik egy az egyben szembemennek mindennel, amiben hiszünk, de elég sokszor van olyan, hogy csak az adott epizód vagy történetszál gáz és hiába néztél bele előtte, azt nem tudtad.
(Nálunk egyébként a Bing nyuszi volt ilyen, az oviban hallott róla a lányom, megnéztem 1-2 részt belőle, mielőtt neki bekapcsoltam volna, de későbbi részekben meg voltak olyan dolgok, amire felhúztam a szemöldököm.)
Szerintem egyébként illúzió az, hogy 100%-ban tudjuk befolyásolni, hogy mi jut el hozzá, milyen vallási, morális dolgokkal találkozik, mert onnantól kezdve, hogy intézménybe jár, a családján kívül is érik hatások.
Persze, az ember megteszi, amit lehet, nyilván végig lehet nézni minden mese, minden egyes epizódját, később ki lehet olvasni minden könyvet előre, amit kihoz a könyvtárból stb., de ne higgyük azt, hogy ezzel nullára lehet csökkenteni, hogy olyasmivel találkozzon, amit nem szeretnénk.
Én megbízok annyira anyósomékban, hogy nem parkoltatják a gyereket a tévé előtt és nem kapcsolnak be neki bármilyen mesét, amire rábök, akármennyire a kedvére akarnak tenni.
Pont ugyanúgy, ahogy nem adják neki oda a jégkrémet sem, bármennyire is szeretné, mert tudják, hogy konkrétan fizikailag ártanak vele a gyereknek.
KedvelésKedvelés
Nagy kérdés, hogy mit szívnak, akik ezeket kitalálják!
Nálam már anno a kockás fülű nyúl is kiverte a biztosítékot. Felment a panel tetejére, ahová ha felmész, anyád eltöri a derekadat. Onnan játszotta a telepi zsarut. Azóta csak durvult a helyzet. Szerencsére már nem kell mesét néznem, újra is fejlődött egy pár anno elhalt agysejtem. Remélhetőleg.
KedvelésKedvelik 1 személy
Lehet, hogy azért csinálják ezeket, hogy a gyerek a mesén keresztül kielégítse a kíváncsiságát és ne akarjon felmenni a panel tetejére. 😀
Mondjuk lehet, hogy a mese nélkül egyébként sem jutott volna eszébe. 😅
KedvelésKedvelés