Ezt a kérdést úgy lehetne a legrövidebben megválaszolni, hogy nem.

Amint a gyerek – legkésőbb 3-4 éves korában – intézménybe kezd járni, rögtön olyan társaságba kerül, ami nem a mi szánk íze szerint lett előválogatva.

Nyilván mindannyian igyekszünk megfelelő bölcsődét, óvodát keresni, olyat, ami megfelel az elvárásainknak, ahová hasonszőrű szülők hordják a gyerekeiket, de arra nincsen lehetőségünk, hogy megbizonyosodjunk róla, hogy a csemeténk új csoportjában valóban mindenki alkalmas barátnak.

Egy-egy nagyobb intézménybe sokféle családi háttérből érkezhetnek gyerkőcök, arról nem is beszélve, hogy attól, hogy anyuka vagy apuka szimpatikus az első szülői értekezleten, még nem biztos, hogy a gyerekük is „átmegy a rostán”.

A nagyobbik lányom a bölcsiben (néhány kivétellel) még nem igazán lelt „örök barátokra”, inkább az oviban indult útjára a valódi barátkozás, de így is elő-előfordult, hogy olyan gyerekekkel cimborált, akiknek a férjemmel annyira nem örülünk.

Volt köztük agresszív, már néhány évesen káromkodó kisfiú és mások haját húzgáló, gonoszkodó kislány is, de amint betette a lábát reggel a csoportszoba ajtaján, onnantól kezdve nem volt rá hatásunk, hogy kikkel tölti az idejét.

A legtöbben szülőként ragaszkodunk bizonyos elvekhez, van egy képzeletbeli minimum, amit szeretnénk a gyerekeinknek is továbbadni, de mindent öszevetve én azt gondolom, hogy talán jobb, hogy nincs módunk a barátait előválogatni.

Bármennyire is szeretnénk, nem tarthatjuk őket a bűvös tizennyolcadik szülinapig burokban, kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy az intézményben a családunk közvetlen környezetén túl is lesznek kapcsolatai.

Fontos, hogy megtanulja, hogy nem csak egyféle ember – aki olyan, mint mi – létezik, vannak más elveket valló szülők és máshogy viselkedő gyerekek, aztán ha a legújabb kis barát tényleg nem annyira kompatibilis a csemeténkkel, akkor előbb-utóbb úgyis lemorzsolódik és a viszonyuk ismerősi szintre redukálódik.

Én személy szerint, óvodás, kisiskolás korban semmiképp nem mennék bele abba, hogy kígyót-békát kiabálok Ödönkére a gyerekeim füle hallatára, szerintem nagyon negatív érzéseket és problémás gondolatokat indíthat el egy-egy ilyen beszélgetés bennük, de ha családként a mi értékrendünk és viselkedési normáink egyértelműek és világosak, akkor idővel úgyis észreveszik a gondokat maguktól.

Nagyobb gyerekeknél talán már nem ördögtől való, hogy tegyünk néhány megjegyzést a legjobb barátokra, egy kiskamasz vagy tinédzser már talán meg is érti, hogy pontosan mire gondolunk, más kérdés, hogy valószínűleg tesz rá magasról.

Tiltani a kapcsolatot ebben a korban semmi értelme – emlékezzünk csak a saját kamaszéveinkre –, valószínűleg éppen ellenkező hatást érnénk el vele, mint amit szeretnénk és az egész „kioktatás” csak olaj lenne a tűzre.

Ez mind szép és jó, de akkor mit tehetünk?

Próbáljuk a dolgok derűs oldalát nézni, az intézményben, vegyes társaságban a gyerekünknek is könnyebb lesz felismernie a különböző embertípusokat és viselkedési módokat, még ha ez eleinte nem is megy zökkenőmentesen.

Az ott töltött időre nincs befolyásunk, odabenn hadd barátkozzon azzal, akivel szeretne; óvodán-iskolán kívüli programokat nem muszáj Ödönkével közösen szerveznünk, nem kell egymáshoz átjárnunk, így a barátság az intézmény falain belül maradhat.

…és nem utolsósorban: bízzunk a gyerekünkben! Bízzunk benne, hogy az eltelt évek alatt sikerült egy olyan értékrendet és szemléletmódot átadnunk neki, ami megkönnyíti, hogy megtalálja a hozzá hasonló barátait olyan gyerkőcök személyében, akikkel szülőként mi is meg tudunk békélni.

Ti hogyan látjátok ezt a kérdés? Voltatok már olyan helyzetben, hogy a gyereketek olyanokkal barátkozott, akinek nagyon nem örültetek?

Salty