2023.01.30. – 2023.02.05.

Asszonyosodom. Szabad szemmel is látom, hogy szélesedik a csípőm, nő a hátsó felem és úgy általában kerekedem minden irányba, mint a kis gömböc. A melleimen lehet a leginkább nyomon követni a változást. Hihetetlen, hogy MÉG MINDIG nőnek megállíthatatlanul, csak remélni merem, hogy a következő 4-5 hónapban ez a tendencia ha meg nem is áll meg teljesen, de legalább lelassul. Ebben az ütemben nagyjából Hústvétra saccolom, hogy akkorák lesznek, hogy végre önálló életre kelnek és lemásznak a mellkasomról.

Tudom, tudom, ne panaszkodjak, örüljek, hogy végre nem két félig üres bőreszényt hurcolok a melltartómban, de mostanra már eljutottam arra a pontra, hogy szó szerint fáj a bőröm a plusz súlytól. Szinte érzem, ahogy húzódnak, nyúlnak a szövetek, így próbálom menteni a menthetőt (és persze csökkenteni a diszkomfortot), ezért elkezdtem sportmelltartóban aludni.

Ezen a héten már megint muszáj volt eggyel nagyobb melltartót vennem, mert átlagosan 4-6 hetente kinövöm az éppen használt méretet. Előtúrtam azt a 2-3 cicifixet is, amit az előző terhességem legvégén hordtam, de sajnos ez sem segített a problémámon. A kosár mérete még jó is lenne, de mivel akkor jóval több túlsúllyal léteztem a teljes 9 hónap során, a kerülete most annyival nagyobb, hogy a legszűkebbre kapcsolva is lecsúszik a csípőmre. Végső elkeseredésemben az internetet hívtam segítségül, de hogy létezik-e egyáltalán 75-80D-s melltartó, de szinte csak szoptatós opciókat dob fel a kereső, úgyhogy előbb-utóbb meg kell barátkoznom a gondolattal, hogy még a szülés előtt váltanom kell erre a verzióra.

A hiszli-limpia (hála a magasságosnak) átmenetileg szünetel, a gyerek nagyon visszafogott, kedves és szófogadó egész héten. Az egyik új tesós könyv nagyon nagy hatással volt rá, azóta mindenben segíteni akar, hogy anya pihenjen és rendszeresen felemleget a semmiből is egy-egy a kisbabához kapcsolódó teendőt.

A könyvben a kistestvér teljes életútja részletezve van, a terhességtől egészen 4-5 éves koráig, talán emiatt is kezdte egy kicsit jobban érteni, hogy pontosan mire számíthat, ha megérkezik a tesó. A héten már többször megjegyezte, hogy ő tudja, hogy a kisbaba nem fog tudni járni és nem fog tudni a játékokkal játszani amikor megszületik, de ne aggódjak, mert majd ő megtanítja mindenre. Arra is, hogy hogy kell legózni, meg arra is, hogy csak gumicsizmában szabad a pocsolyákba beleugrani.

Addig pedig amíg nem tud önállóan közlekedni, majd ő viszi az ölében, hogy mindenhová eljusson és ne maradjon le semmiről. Ezen, bevallom becsületesen, majdnem elbőgtem magam.

Nagyon remélem, hogy ha ennyire készséges és segítőkész nem is lesz, de legalább a nagy drámázást és a extrém testvérféltékenységet el tudjuk majd kerülni, ha már ketten lesznek.

Az itthoni elfoglaltságok listáján még mindig nagyon előkelő helyen szerepel az új autós szőnyeg. Legnagyobb örömünkre, a lányom sikeresen továbbfejlesztette a házi aknakeresőt. Újabban esténként azt játssza, hogy az összes miniatűr mütyürjét szétszórja a szőnyegen, lekapcsolja a villanyt, majd egy zseblámpával járkál körbe-körbe és igyekszik minden darabot felkutatni. A sötétből mi csak azt látjuk, hogy a törpe-Sherlock teljes transzban sétál körbe-körbe a kis fénycsóvájával és közben magában mondogatja, hogy: „hmmm, hmmm…”

A férjem rendkívüli ötlete volt, hogy megismerteti a zseblámpával, de utólag már mindketten beláttuk, hogy ezt talán mégsem kellett volna.

Az első zseblámpás detektíveskedés másnapján, reggel 5:17-kor persze, hogy arra ébredtem, hogy a gyerek két centi távolságból próbálja kiégetni a szemgolyóimat, miközben a fülembe fennhangon duruzsolja, hogy: „anyaa, világítsak neked?”

Hogyne, kicsim. Mindenképpen. Úgy zavart ez a sötétség, miközben ALUDTAM.

Negyed 6-kor nemhogy ébren, életben is kérdésesen vagyok, így aztán reflexszerűen próbáltam a fénysugár útjából menekülni és a másik oldalamra fordulni. A drága gyereknek ez persze azt jelentette, hogy szegény anya nem tud egyedül felkelni, segítségre van szüksége. Egy szempillantás alatt felmászott a fejem mögé, bedugta a kezeit a tarkómhoz és egy 2,5 éves minden erejével próbált felültetni: „majd én segítek anya!”

Ha ébren lettem volna és nem vesztettem volna el zseblámpa-támadásban a szemem világát, akkor biztos meghatódva figyeltem volna, hogy mennyire segítőkész, de csak arra futotta, hogy összetöppedve üljek az ágy szélén, miközben az járt a fejemben, hogy „ez a nap is erősen indul…”

A merengés nettó 25 másodpercig tartott, aztán a gyerek az ölembe borított két doboz kirakót, hogy „anya, anya, anya, rakjuk ki együtt”, majd az alvás közben felgyűlt fölös energiáit levezetendő, még futkározott is egy kicsit a lakásban pár percig a következő halaszthatatlan teendője előtt.

A laza reggeli testmozgás után bejelentette, hogy ő éhes és mindenképpen a tegnapi marhapörköltet kéri nokedlivel. Még 6 óra sem volt, túl fáradt voltam, hogy vitatkozzam – meggyőztem hát magam, hogy úgyis a reggeli a nap legfontosabb étkezése, így inkább csak lemondóan sóhajtottam és megmelegítettem neki a pörit.

Ha nagyon sok pénzem lenne, biztos piacra dobnék egy energiaitalt „bölcsis hajnali 5:30-kor” néven. A monster meg a tiger elmehet a sunyiba, a bölcsisek ezerszer keményebbek. Mondjuk a hell már kicsit közelebb jár az igazsághoz.

Amikor nem a napfelkeltét várjuk, akkor igyekszünk a lakásunkban lévő bútorok és holmik átcsoportosítását folytatni, hogy a következő hetekben minden készen álljon a kistestvér érkezésére.

A legnagyobb átalakítás a gyerekszobában várható, mivel idővel a csemeték közös szobában lesznek. A nappalit nem számolva, összesen 3 szoba található a lakásban: hálószoba, gyerekszoba és iroda. A legkisebbet rendeztük be irodaként – ez mindenképpen marad a jelenlegi funkciójában, mert a férjemmel mindketten rengeteget dolgozunk otthonról, fontos a külön, zárható helyiség, kénytelenek vagyuk elszeperálni a munkánkhoz szükséges cókmókokat.

Az elektronikai felszerelésen kívül itt tároljuk a szerszámokat, karácsonyi dekorációt, varrógépet, szétszedett, de még szükséges kisebb bútorokat, a könyveinket, iratainkat – szóval nem tudnánk olyan egyszerűen felszámolni, hogy pl.: berakunk egy íróasztalt a hálószobába.

A gyerekszoba, mielőtt gyerekszoba lett, klasszikus lomosként funkcionált. Bőröndök, utazótáskák, vasalódeszka, ruhaszárító, ágyneműk, törölközők, használaton kívüli kabátok találtak itt helyet. Még jóval a lányom születése előtt elhatároztuk, hogy rendet teremtünk a káoszban és vettünk a szobába egy nagy, dupla, tolóajtós garbóbszekrényt, ami elnyelte az összes holmit, így rendezett külsőt kapott a helyiség. A bútor új feladatot kapott a gyerek beköltözésével: most már a babakocsit, pihenőszéket, kinőtt ruhákat is ebben tároljuk a lányom aktuálisan használt holmijai mellett.

Egyetlen baj van bele: túl nagy és ezáltal túl sok helyet foglal az amúgy sem nagyméretű szobából. Arra jutottunk, hogy a baba mindenképpen a hálóban fog aludni az első évben, így a kiságynak nem kell helyet csinálni a gyerekszobában, de a pelenkázót csak ott fogjuk tudni újra összerakni. Ezért a dupla szekrény egyik felének mennie kell, hogy legyen elég hely a gyerekeknek.

Szerencsére van egy 2 négyzetméteres tárolónk is, ami az előszobából nyílik, ezt eddig csak részben tudtuk kihasználni cipők, porszívó stb. tárolására, de most eldöntöttük, hogy csinálunk belőle egy többfunkciós gardróbot. Szeretnék a gyerekszobából minden olyan holmit kipaterolni, ami még mindig ott van és nem a gyerekeké, ezeknek terveztünk helyet csinálni a tárolóban.

Eddig csak nyitott polcrendszer volt az ajtó mögött, de a héten vettünk egy zárható ajtós bútort is, ami faltól-falig ér, ezzel beépített szekrény látszatát keltve. Így már el tudjuk itt helyezni a háztartási textileket és minden egyéb olyan holmit, amit eddig a gyerekszobában tároltunk.

(Az új szekrény polcai nyilván nem olyan szélesek és mélyek, mint az előzőek voltak, így mindent újra kellett hajtogatnom, hogy megfelelően tudjam az új helyükre tenni őket. Még jó, hogy senki nem látta, hogy mérőszalaggal hajtogatom az ágyneműket és a törölközőket, mert tuti bezárnának valahová.)

Ezzel a manőverrel a héten sikeresen ki tudtuk üríteni a duplaszekrény egyik felét, így már csak az van hátra, hogy megszabaduljunk az üres résztől és a maradék szekrénykereten lecseréljük a funkcióját vesztett tolóajtót rendes zsanéros ajtóra. Nem kapkodjuk el a dolgot, ráérünk még, de azért nagyon kielégítő volt, amikor minden a helyére került a tárolóban és ezzel lehúzhattuk az egyik nagyobb tételt a tennivalóink listájáról.

A héten arra is jutott időm, hogy gyerekszobában is rendezkedjek egy kicsit. A lányom ágya felett van egy nyitott polc, ami esztétikailag nagyon illik a szobába és mindenképpen szeretnénk megtartani, de eddig javarészt üresen árválkodott.

Az elmúlt 3 évben két nagyobb földrengés is volt a környékünkön, emiatt eléggé paranoiás lettem, hogy bármit, ami nem plüssállat, feltegyünk erre a polcra a gyerek ágya fölé. Azzal, hogy nem használjuk ki, értékes tárolóhelyet veszítünk, így az lett a megoldás, hogy vettem 200 méter nagy szakítószilárdságú kötelet és csomóztam egy védőhálót az ágy fölé. Nem mondom, hogy nem tartott órákig elkészíteni, de egészen terápiás célzatú volt kötözgetni, feszültség levezetésére kiváló elfoglaltság. Ha majd nagyon kiborulok a két gyerek mellett, lehet, hogy elkezdek makramézni is.

A lényeg a lényeg, a hálót rögzítettük és bár a kivitelezés hagy némi kívánnivalót maga után, a funkcióját maximálisan ellátja. Le is teszteltük minden itthon található nehéz holmival, gond nélkül átment a próbán.

Gondoltam is rá, hogy olyan képet küldök, amin a közel 12 kilós gyereket fektetjük a háló tetejére, de a férjem szerint inkább ne adjunk neki ötleteket, mert két nap múlva nem akarja a csillárról leakasztani a fejjel lefelé lógó, vihogó csemetét.

Salty