Az ilyen, hosszabb kifutású kézműves projekteket nem minden gyerek szereti, van, akiket frusztrál, hogy “várni kell”, de az én nagyobbik lányom imádta már az előkészületeket is, a legjobban viszont egyértelműen az tetszett neki, hogy az ő feladata volt a “veteményes” gondozása – neki kellett minden nap locsolnia.
Ha a tiétek kapható lenne erre, akkor készítsétek el ti is ezt a szuper húsvéti-tavaszi projektet! 🐰😊

Amire szükségetek lesz:
– üres tojástartó doboz
– barna és rózsaszín színespapír
– ragasztóstift
– ragasztópisztoly vagy erős folyékony ragasztó
– vatta
– vetőmag
– zseníliadrót (barna, szürke vagy fehér)
– ceruza, olló
– ragasztható, mozgó szemek

1. lépés
A színespapírra rajzoljuk fel a nyuszifüleket (összesen 8-8 darabot) úgy, hogy a barna papírra nagyobbakat, a rózsaszínre pedig jóval kisebbeket csinálunk.

2. lépés
Vágjuk ki a formákat és ragasszuk őket egymásra a képen látható módon, hogy elkészüljenek a nyuszik fülei.

3. lépés
Vágjuk le a tojástartó tetejét, majd az alsó részére ragasszuk fel a füleket, a bajuszt imitáló zseníliadrótot és a szemeket is a képen látható módon.

4. lépés
Minden mélyedésbe tegyünk egy vattagombócot, szórjuk meg alaposan vetőmaggal (mi kerti zsázsát használtunk, gyorsan nő és kis helyet igényel, de akár búzával vagy más tetszőleges vetőmaggal is érdemes próbálkozni) és locsoljuk is meg őket.

5. lépés
A tojástartót tegyük világos helyre, locsoljuk a vattapamacsokat rendszeresen és néhány napon belül meg is nő a veteményesünk! 😊
