A hétvégén sikerült időt szakítanom, hogy végre megnézzem a majdnem egy évvel ezelőtt bemutatott ’Mérgező város’ (eredeti címe: Toxic town) című minisorozatot és most igencsak meg kell erőltetnem magam, hogy rendszerezni tudjam a gondolataimat, annyi minden kavarog a fejemben.

A négy, egyenként egy óra hosszú epizód az angliai Corby városában történt valós eseményeket dolgozza fel, amikor a városi tanács mindenáron és minél gyorsabban újra akarta hasznosítani a 15 évvel korábban felszámolt acélüzem mérgező vegyianyagokkal szennyezett területét.

Az egyetlen céljük az volt, hogy még a választások előtt „kipucolják” a többezer négyzetméteres, kihasználatlanul álló telket, hogy valami olyasmi kerülhessen oda, amivel munkát biztosíthatnak a helyieknek és ez az elképzelés maga alá gyűrte a biztonsági protokollok és a környezetvédelmi szabályok többségét is.

A szennyezett földet szállító teherautók fedetlen platóval cikáztak keresztül-kasul Corby utcáin, mindent beterítve a nehézfémeket tartalmazó finom, vöröses porral, amit természetesen az ebben az időszakban várandós nők is belélegeztek.

A sorozat eleinte párhuzamosan mutatja be a családok életét, megismerjük a második fiával várandós, nagyszájú Susan-t, a teherbeeséssel régóta próbálkozó Tracey-t és látjuk azt is, ahogy Maggie sofőr férje, aki a szennyezést takarító cégnek dolgozik, minden este hazaviszi az egész napos munka során a ruháira tapadt mérgező port.

Majd amikor mindannyiuk babái valamilyen fizikai deformációval jönnek a világra, akkor a nők sokáig élnek abban a hitben, hogy ők tehetnek róla. A testük nem végezte el rendesen a feladatát és a méhükben fejlődő gyerekük látta a kárát.

Ahogy Susan fogalmaz: „Mi anyák ezt csináljuk. Vádoljuk magunkat.”

Éppen ezért jelent óriási áttörést, amikor néhány szerencsés egybeesésnek köszönhetően az érintett nők találkoznak egymással és rádöbbenek, hogy talán mégsincsenek egyedül, nem csak ők kerültek teljesen váratlanul ebbe az emberpróbáló helyzetbe.

Egy tényfeltáró újságíró szimatolásának hála pedig még több anya és még több sérült gyerek kerül elő, és lassacskán mindenkinek egyértelművé válik, hogy ez nem lehet a véletlen műve.

A nők összefognak, ügyvédet fogadnak és megkezdik dávidi harcukat Góliát, vagyis a városi tanács ellen, hogy bebizonyítsák, az ő gondatlanságuk okozta a gyerekeik deformációját.

Ahogy az előre sejthető, minden létező nehezítő körülmény akadályozza őket: a tanácstagok összezárnak, a bizonyítékok gyanús körülmények között megsemmisülnek, munkatársakat fizetnek le és fenyegetnek meg, hogy ne derüljön ki a hanyagságuk – a nők ügyvédjével pedig olyan arrogánsan és lekezelően beszélnek, mintha nem is értenék, hogy mi értelme van ekkora hajcihőt csinálni a ’semmiből’.

Ha valaki pedig fel akar szólalni a korrupció és szabályok túlságosan rugalmas értelmezése miatt, akkor a főmuftik szinte klisé módon addig gázlángolják, amíg már ő maga is megkérdőjelezi, hogy tényleg úgy történtek-e a dolgok, ahogyan azt a saját két szemével látta.

Egészen elképesztő és vérlázító volt végignézni, ahogy a nők, az anyák mindent beleadva, körmükszakadtáig mennek és csinálják, hogy igazságot szolgáltathassanak a gyerekeiknek, addig az apák és azok a férfiak, akik tudják, hogy valami nem stimmel, mind csak borzasztóan sajnálják magukat és tehetetlenül, óvatoskodva totojáznak, hogy a saját érdekeik még véletlenül se sérüljenek.

Végül tizenhárom év verejtékes munkájába került, hogy a bíróság az anyák és a gyerekeik javára döntsön és megkaphassák az őket megillető kártérítést.

De a ’Mérgező város’ sorozat nem csak az igazukért harcoló anyák drámai küzdelméről szól. Susan és Tracey – még terhesen szárba szökkenő – barátsága olyan inspiráló, érdekmentes és őszinte, hogy minden egyes jelenet ajándék, amiben ők ketten szerepelnek.

Susan szókimondó természete, a kendőzetlen, de sohasem bántó gondolatai és az egész anyai mivolta pedig a történet abszolút etalonja és őt nézve többször is azon kaptam magam, hogy arra gondolok, lehet, hogy ez a nő nem a legiskolázottabb, legmakulátlanabb életet élő valaki, de az egészen biztos, hogy mindenki iszonyatosan szerencsés, aki a barátjának nevezheti.

Ha Erin Brockovich-ot szerettétek (és miért ne szerettétek volna?), akkor nézzétek meg a Mérgező várost is, egészen biztosan nem fogjátok megbánni!

Salty