
A múlt heti alvásgondjaink sajnos az új hét kezdetével sem csillapodtak, de hiába próbáltam az oviban is érdeklődni és itthon is jobban odafigyelni a Kicsire, nem sikerült megfejtenem, hogy mi miatt ennyire nyugtalan.
Azt tartom a legvalószínűbbnek, hogy több dolog történik egyszerre körülötte és zajlik a kis agyában, ezért nem tud teljesen kikapcsolni akkor sem, amikor alszik.
Néhány hete a szobatisztulásra is elkezdett igazán fogékony lenni és az ő kis életében ez is óriási esemény, látszik is, hogy gyakran megfordul a fejében a dolog.
Biztosan emlékeztek rá, hogy a kakilással kapcsolatban már korábban is felfigyeltünk rá, hogy „képes előre jelezni”, de akkoriban a vizeletet még egyáltalán nem érzékelte, hiába kísérleteztünk néhány napig a pelenkamentes délutánokkal.
A bili persze továbbra is könnyen elérhető és jól látható helyen volt, de nem forszíroztuk a dolgot.
Aztán nagyjából február közepén, éppen az oviból jöttünk hazafelé, amikor a lépcsőházban a Nagy bejelentette, hogy siessünk, mert nagyon kell pisilnie és – gondolom a hecc kedvéért – a Kicsi is hozzátette, hogy neki is kell.
Amikor beléptünk a lakásba, megkérdeztem tőle, hogy ha már amúgy is kell pisilnie, akkor lenne-e kedve ráülni a bilire, ő pedig örömmel vállalta „a kihívást”. Én nyilván azt hittem, hogy csak bohóckodik, utánozza a nővérét, de nem gond, legalább futunk még egy kört a bilivel, hogy ismerős legyen a helyzet, erre képzeljétek, ahogy ráültetettem, azonnal pisilni kezdett.
Onnantól kezdve már elég valószínűnek tűnt, hogy ha nem is hibaszázalék nélkül, de azért mégiscsak érzi és felismeri az ingert, így itthon már többnyire tréning- vagy hagyományos bugyiban van délutánonként.
Egyelőre még a napközbeni próbálkozásaink sem tökéletesek, gyakran fordul elő baleset, éppen ezért éjszakára még egyértelműen muszáj ráadni a pelenkát, de a száraz ágynak is megfizetjük az árát.
Mert most, hogy már nem igazán pelenkás, de még szobatisztának sem nevezhetjük, valahol a két állapot között lebeg az éterben – éjjel, alvás közben nem érzi az ingert, de ha bepisil, azt viszont igen és kéri is, hogy azonnal cseréljük le a pelenkáját.
Minél „ébrebben alszik”, annál biztosabb, hogy feltűnik neki és mivel az elmúlt időszakban bőven kijutott mindannyiunknak a nyugtalan éjszakákból, az sem volt ritka, hogy reggelig kétszer-háromszor is pelenkát cseréltem rajta.
Már olyan jól megy, hogy vakon, a full sötétben is hibátlanul csinálom, de ez is nyilvánvalóan hozzátesz ahhoz, hogy nem a legjobban alszunk.
Szívás ez a szobatisztulás, mert teljesen normális, hogy nem megy egyik napról a másikra a dolog és ugye az oviban még pelenkában van, mert annak sem lenne sok értelme, hogy naponta többször is bepisiljen, amíg nem jutunk előrébb a gyakorlással, de addig viszont gyakorolni sem tudunk rendesen, amíg a nap nagy részében nem itthon tartózkodik.
A Naggyal isteni szerencsénk volt, mert ő kategorikusan kijelentette, hogy nem, még nem hajlandó megválni a pelustól, aztán attól a naptól kezdve, amikor két hónappal a harmadik születésnapja előtt azt mondta, hogy „oké, innentől kezdve nem kell”, egyetlen baleset sem volt. Se nappal, se éjszaka.
A Kicsit viszont már zavarja a pelenka, de még nem elég megbízható a tudása ahhoz, hogy egész nap anélkül legyen. Remélem, hogy a tavaszi szünet kellően hosszú lesz ahhoz, hogy itthon polírozzunk ezen az állapoton annyit, hogy utána már az oviba is elég legyen a bugyi.
De a hetünk szerencsére nem csak az éjjeli pelenkacserékről szólt, mert kedden és szerdán is kincsvadászatba fogtam!
Kedden a munkahelyem központjából dolgoztam és az irodánk mellett, néhány házzal arrébb van egy üzlete a – tudomásom szerint – egyetlen horvát turkálóláncnak és már reggel láttam a bolt ablakában kiírva, hogy lecserélik a teljes téli árukészletet, ezért pár napig minden holmi fél euróba(!) kerül.
Több se kellett nekem, meggyőztem az egyik kolléganőmet, hogy majd eszünk a monitor előtt, ebédszünetben inkább jöjjön ki velem turizni és nem fogjátok elhinni, de annyi szuper cuccot találtam, hogy el sem akartam hinni!
Meséltem már róla, hogy én nagyon szeretek turizni, egyáltalán nem taszít a használt ruha (mennyivel jobb a gyári vegyszeres holmi, mint az, amit valaki már viselt? Úgyis kimosok mindent, mielőtt felvennénk, akkor nem mindegy?) és tényleg kincskeresésnek érzem, hogy vajon találok-e valamit, ami tetszik, szép állapotú és még méretben is megfelelő – de a fél eurós kiárusítással kapcsolatban nem dédelgetettem túl nagy reményeket, mert arra számítottam, hogy ez már biztos a „senkinek nem kell” maradék áru.
Végül nem lett igazam, tizenkét ruhadarabot vettem összesen hat euróért: egy túranadrágot és egy szoknyát magamnak, valamint rengeteg csodaszép kötött pulóvert és bélelt téli farmert a lányoknak, ami méretben valószínűleg pont jó lesz rájuk a következő szezonban.
Nem tudom, hogy el lehet-e ezt magyarázni azoknak, akik nem turiznak, de ez itt kérem olyan biznisz volt, hogy még most is tart az adrenalinlöket, amit okozott! Second-hand Indiana Jones, bakker!
Ennél már csak az volt jobb, amikor másnap délután arra mentem be az oviba, hogy az óvónénik nekiálltak leltározni a csoport magyar nyelvű könyvtárában és kikészítettek az előtérbe több tucatnyi könyvet, amire az intézménynek már nem volt szüksége, ezért bárki hazavihette őket.
Hogy én ott miket találtam!
Érintetlen írásgyakorló munkafüzetet 1971-ből (akkoriban 6 forint 50 fillér volt az ára 😊), verseskönyveket a hatvanas évek végéről, tankönyvként megjelent olvasókönyveket a hetvenes évekből – komolyan mondom, majdnem elaléltam a gyönyörűségtől!

Én annyira imádom az ilyesmit, hogy ha most nem az lenne a munkám, ami, akkor simán lehet, hogy könyvtáros lennék és mióta az eszemet tudom, az az egyik legnagyobb vágyam, hogy eltölthessek legalább 24 órát a híres-neves vatikáni könyvtárban – szóval teljesen odáig voltam!
Mivel egyébként is azt tervezzük, hogy a lányok az iskolás éveik során különbözeti vizsgát fognak tenni, hogy a magyar iskolarendszer szerint is megfelelő tudásuk legyen (elsősorban a magyar történelem, irodalom és a nyelvtan miatt), így a felkészülés során remekül hasznát fogjuk venni ezeknek a szuper, retró tankönyveknek.
A hét végére igazán berobbant a tavasz (bár még nem akarom elkiabálni, volt már itt olyan, hogy hó esett márciusban), ezerrel sütött a nap és olyan kellemes, langyos meleg volt, hogy délután már se dzsekire, se kabátra nem volt szükség.
Lehet, hogy csak az én fejemben történik ez, de ti nem szoktátok magatokat szinte meztelennek érezni, amikor több hónapnyi télikabátos idő után először kimentek a lakásból pulóverben?
Idén engem ez valahogy még intenzívebben arcul csapott, mert hiába telik gyorsan az idő (már március van, te jó ég!), az őszi-téli szezon valahogy mégis szokatlanul hosszúnak tűnt.
Pénteken és szombaton a Kicsi már kihúzta egészen reggel hatig, mielőtt kipattant volna a szeme és a plusz 1-1 órányi alvásnak hála tettrekészen indultunk neki a hétvégének!
A szép időt kihasználva szombaton négyesben végre elkezdtük rendbetenni az erkélyünket. Egészen minősíthetetlenül néz ki odakinn minden, tavaly nyáron nem volt elég időnk úgy elrendezni az ottani dolgainkat, ahogy egyébként szoktuk és a fabútorokat sem ártana idén ismét lecsiszolni és a kültéri védőtrutyival átkenni, de most mindannyian nagyon lelkesek vagyunk!
Sokat jelent, hogy béreljük a garázst és egy halom ritkán használt holmit oda át tudunk csoportosítani, így ha a csiszolást-festést is sikerül jövő héten letudnunk, akkor már csak a veteményezés van hátra, amiben természetesen számítunk a lányok segítségére is!
Vasárnapra azt találtuk ki, hogy elautózunk az egyik közeli nemzeti parkba, hogy ott költsük el az ebédünket.
A Nagy, mióta az eszét tudja, teljesen rá van kattanva a piknikezésre, itthon is rendszeresen játszanak a testvérével „piknikezőset” és mi is igyekszünk alkalomadtán úgy szervezni a szabadban töltött időnket, hogy legyen nálunk pléd és valami rágcsálnivaló is, amivel igazából is „piknikezhetünk”, de most megemeltük a tétet!
Délelőtt megfőztem a bolognai szószt és a tésztát is, majd kiporcióztam négy ételesbe az egészet – mert mégis ki mondta, hogy spagettivel nem lehet piknikezni?
Majdnem két teljes órát sétáltunk az erdőben, a fák közötti avart ellepő lila krókuszok, fehér hóvirágok és sárga kankalinok között – olyan jól esett az agyamnak az a csönd, a madárcsicsergés, a fák susogása és a természet, hogy teljesen feltöltődtem a kinn töltött délutántól.
A lányok is rettenetesen élvezik, amikor „igazán a szabadban” vagyunk, megvizsgálják az összes virágot és bogarat amivel találkozunk, összegyűjtenek legalább 40-50 különböző botot és látni rajtuk, hogy egy kicsit lelassulnak.
Na nem nagyon, csak éppen annyira, hogy már feltűnjön a dolog!
Salty

A magyar vizsgákat a helyi magyar iskolában meg lehet oldani? Az magyar állam által elismert bizonyítványt ad? Van átjárás a horvát és a magyar suli között?
Szerintem nagy kincs lesz a lányoknak, ha nem csak beszélni, de írni és olvasni is megtanulnak magyarul, de biztos nagy kihívás is, mert a saját gyereket tanítani a legnehezebb, még pedagógusoknak is. Mondjuk ha az iskola is olyan gyerekcentrikus, mint az ovi és a bölcsi, akkor nem fognak túltelítődni. 😉
KedvelésKedvelik 1 személy
Úgy van, hogy be kell iratni őket magyar iskolába is és gyakorlatilag “magántanulóként” lesznek nyilvántartva, csak vizsgázni kell bemenni egyszer vagy kétszer egy évben, ez az iskolán múlik.
Az akkor hivatalos tankönyveket is megkapják Magyarországról.
Már elkezdtem nézelődni, a Dél-Dunántúlon több kéttannyelvű horvát-magyar iskola is van, valószínűleg egy ilyet választunk majd, hogy még könnyebb legyen az “átjárás”.
(Nem tudom emlékszel-e Zentére, arra a kisfiúra, akinek az egész ország gyűjtött az SMA-kezelésére? Az ő oldalukon láttam tavaly, hogy Pécsett egy horvát-magyar iskolában kezdte az első osztályt, onnan jött az ötlet, hogy utánajárok és meglepően sok ilyen suli van.)
Egyébként itt helyben is van “hétvégi iskola” a magyar kisebbséghez tartozó gyerekeknek, ami pont azt a célt szolgálja, hogy azok, akik nem a kéttannyelvű suliba járnak is meg tudjanak rendesen tanulni írni és olvasni. Azt hiszem szombatonként van egy 1-2 órás foglalkozás. 🙂
KedvelésKedvelik 1 személy
Akkor a helyi magyar suli nem ad magyarországi bizonyítványt, tehát mindenképpen határon túli (nekünk belüli) suliba kell beíratni a lányokat? A magántanulói státuszt itthon szigorították, de nem tudom most, hogy a ti esetetekben ez sima ügy lesz?
Ez a magyar hétvégi iskola is nagyon jól hangzik! Könnyebb megtartani az anyanyelvüket, ha van közösségük, ami ezt a nyelvet használja. Pl a Külföldi Magyar Cserkészszövetség is ezért fontos még mindig a világ minden táján.
KedvelésKedvelik 1 személy
A cserkészcsapat itt is működik! A karácsonyi rendezvényre is ők szokták a betlehemi lángot hozni például.
Az itteni suli helyi bizonyítványt ad, mert a horvát iskolarendszerbe van beillesztve a magyar osztály is, csak külön tanmenettel.
Elvileg úgy van, hogy a kiválasztott magyar iskola dönt arról, hogy felveszi-e a gyereket ilyen feltételekkel, de nincs rá hivatalos jelentkezés, hanem meg kell őket keresni magánemberként.
Mivel most 90%-ban arra hajlunk, hogy maradjon még egy évet oviban, így még nem kezdtem el az iskoláknak írkálni, de ősszel már aktuális lesz a dolog. 🙂
KedvelésKedvelik 1 személy