Pár napja botlottam bele egy cikkbe, ahol arról írt egy anyuka, hogy a gyerekeit mindig festékesen és/vagy sárosan hozza haza az óvodából, majd rákérdezett az olvasói véleményére is, hogy tényleg túl nagy elvárás lenne-e a részéről, hogy ne koszolódjon teljesen össze a gyereke ruhája az oviban?

Röviden: igen.

Hosszabban kifejtve pedig azt gondolom, hogy a ruháknak és a cipőknek gyerekkorban az a feladata, hogy a külső hatásoktól megóvják, valamint elfedjék a kicsik testét. Használati eszközök, nem trófeák.

Ehhez a bejegyzéshez egyébként (a fent említett íráson túl) az adott ihletet, hogy tegnap délután egy szatyornyi sáros cuccal együtt vettem fel a lányokat az oviból.

…és simán lehet, hogy én vagyok teljesen kettyós, de én ennek kimondottan örültem!

Mert számomra ez azt jelenti, hogy olyan sokáig kinn voltak az udvaron, hogy jutott idejük ennyire összekoszolni magukat, hogy önfeledten játszhattak és hogy az óvónéniknek fontosabb volt az, hogy jól érezzék magukat és szabad levegőn legyenek, mint az, hogy „megússzák” a fél csoport ruhacseréjét.

Hát nem pont ezért hordjuk be zsákszámra a váltás holmikat? Nem ezért van minden ott minden kisgyerekes család fürdőszobaszekrényében a mosószappan vagy a Vanish gél?

Őszintén szólva, azt sokkal nagyobb problémának találnám, ha az oviból ugyanolyan makulátlan állapotban venném fel a gyerekeimet, mint ahogy reggel leadtam őket, de szerencsére egy kezemen meg tudom számolni, hogy eddig ilyen hányszor fordult elő és ezek az alkalmak szinte kivétel nélkül valamilyen betegség előfutárai voltak.

Minden szülőnek fontos tudatosítania magában, hogy a gyerekek nem csak a szemükkel és a fülükkel tanulnak, hanem a bőrükön keresztül, érintéssel is, ezért elengedhetetlen, hogy a koszos, ragacsos, maradandó foltot hagyó dolgokat is megfogdossák, mert pl. a sár állagát hogyan tudnák egy képről megismerni?

Ha soha nincsenek igazán szabadjukra engedve és folyamatosan csak azt hallják a körülöttük lévő felnőttektől, hogy „ne koszold össze magad!”, akkor idővel a figyelmüket már nem a világ megismerése fogja lekötni, hanem az, hogy a ruháikra vigyázzanak és hogy elkerüljék, hogy maszatosak legyenek.

Ezt lehet, hogy sokan győzelemként élnék meg, mert így már rá lehet adni a márkás farmergatyát és kasmír pulóvert is az oviba, hiszen „tud vigyázni rájuk”, de ez ennyi idősen nem szabadna, hogy célkitűzés legyen.

Nem ez a “jó gyerek” és főleg nem a “jó anya” mércéje.

Én is szeretem a lányaimat szépen, igényesen (jelentsen ez bármit) öltöztetni és igenis rájuk adom a szebb dolgaikat is – „addig hordják, amíg ki nem növik, ki másnak őrizgetjük?” jeligére – de ettől függetlenül nem dőlök a kardomba, ha nyakig sárosak lesznek vagy esetleg a Vanish se tudja kiszedni a beszáradt piros temperát az egészen eddig hófehér pólóból.

Nem vagyok a saját magam ellensége, amikor lehet, igyekszem előre gondolkodni, ha itthon festenek, kapnak magukra kötényt, ha sáros időben megyünk a szabadba, akkor feladom rájuk a gumicsizmát és az esőnadrágot, de a ruháik tisztasága nem olyan szempont, ami miatt korlátoznám a szabadságukat vagy akadályoznám őket az önfeledt játékban.

Ahogy nőnek, úgy lesznek óvatosabbak is, úgy lesz egyre kevésbé vonzó a sárban tapicskolni és a pocsolyákba ugrálni, addig viszont örömmel hordom az oviba a többszatyornyi váltóruhát.

Salty